Karolína Plísková (Fotó: AFP)

A harmincéves játékos kedden este közösségi oldalán jelentette be, hogy újra a német szakember irányításával készül majd, aki 2020 novemberétől idén júliusig volt az edzője. 

Plísková azt követően a szintén német Leos Friedl irányítása mellett készült, de kevés sikert arattak közösen, a cseh klasszis ugyanis visszaesett a világranglista 31. helyére, és nem tudott versenyt nyerni.

A 38 éves Bajin 2018-ban az év edzője díjat nyerte el a WTA-nál, legismertebb tanítványa, Oszaka Naomi volt, akivel 2017 és 2019 között dolgozott együtt, s ez idő alatt a japán játékos megnyerte a US Opent, majd az Australian Opent is.