Tenisz: Djokovics két szettben nyert, ott lesz az ATP-vb döntőjében

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.11.19. 16:11
null
Djokovics ott lesz az ATP-világbajnokság döntőjében (Fotó: AFP)
A férfi teniszezők Torinóban zajló idényzáró ATP-világbajnokságán Novak Djokovics két szettben legyőzte az amerikai Taylor Fritzet, így bejutott a fináléba.


Novak Djokovics pénteken rendkívül szoros meccsen gyűrte le Danyiil Medvegyevet, így mindhárom csoportmeccsét megnyerve jutott be az ATP-világbajnokság elődöntőjébe. A legjobb négy között az amerikai Taylor Fritz volt a korábbi világelső ellenfele, s nem is adta magát könnyen.

Az első szettben 2:2-nél Djokovics elvette Taylor adogatását, ám a következő játékban az amerikai is brékelni tudott. Ezt követően mindkét teniszező hozta az adogatásait, így jöhetett a rövidítés, amely szintén nagyon szorosan alakult – végül a szerb klasszis 7–5-re győzött, így meg is nyerte az első játszmát.

A második játszmában remekül kezdett Taylor, rögtön az első játékban brékelt, s sokáig úgy nézett ki, hogy akár simán be is húzhatja a második szettet. 4:5-ös állásnál azonban Djokovics képes volt egyenlíteni, s mivel több bréket nem láthattunk, ismét jöhetett a rövidítés.

Fej fej mellett haladtak a felek, majd 5–5-nél Djokovics előnyre tett szert, a végén ráadásul Fritz óriásit hibázott, így 8–6-ra a szerb győzött – ezzel két szettben meg is nyerte az elődöntőt, s bejutott a fináléba.

A másik ágon Casper Ruud és Andrej Rubljov küzd meg a döntőért.

TENISZ
ATP-VB, TORINO
ELŐDÖNTŐ
Novak Djokovics (szerb, 7.)–Taylor Fritz (amerikai, 9.) 7:6 (7–5) 7:6 (8–6)
KÉSŐBB
21.00: Casper Ruud (norvég, 5.)–Andrej Rubljov (orosz, 6.) (Tv: Eurosport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik