Tenisz: Bondár Anna az első fordulóban kikapott Mertenstől

Vágólapra másolva!
2022.08.09. 19:32
null
Bondárnak ezúttal nem sikerült az újabb top50-es ellenfelet legyőznie (Fotó: AFP)
Bondár Anna kiesett a 2.7 millió dollár (egymilliárd forint) összdíjazású torontói kemény pályás női tenisztorna nyitó körében – közölte az MTI.

A viadal egyetlen magyarja – aki 54. a világranglistán – a 64 között a belga Elise Mertensszel (37.) csapott össze. A 12. helyen is megfordult ellenfél pályafutása eddigi csúcspontjaként elődöntőt vívott a 2018-as Australian Openen, emellett párosban volt világelső, és háromszoros Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát.

Első találkozójukon a Hajdúszoboszló SE sportolója – aki először szerepel a kanadai versenyen – 1:2-nél néhány rontott ütés következtében semmire elvesztette az adogatását. A 25 éves magyar játékába a folytatásban is sok hiba csúszott, az egy esztendővel idősebb Mertensnek gyakran elég volt a pályán tartania a labdát. Ezzel együtt nem tudta 5:1-nél kiszerválni a szettet, s el is veszítette a fonalat.

Bondár – aki idén már négy top 50-es ellenfelet vert meg – fokozatosan feljavult, kétszer is brékelt, és két szettlabdát hárítva egyenlített (5:5). A játszmát lezáró rövidítésben 2–2 után újabb hullámvölgy következett, és onnantól már csak a belga nyert pontot.

A második felvonásban Bondár rögtön elbukta adogatását, majd egy kilenc labdamenetes gémben 1:3-nál ismét, a dupla brékhátrányból pedig már nem volt visszaút. Az összecsapás 1 óra 35 percig tartott.

Bondár párosban a belga Kimberley Zimmermann-nal indul Torontóban – akivel júliusban megnyerte a palermói versenyt –, első ellenfelük magyar idő szerint szerda hajnalban az amerikai Sofia Kenin és a kazah Julija Putyinceva lesz.

WTA 1000-ES TORNA, TORONTO (2 697 250 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Elise Mertens (belga)–Bondár Anna 7:6 (7–2), 6:1
Putyinceva (kazah)–Sebov (kanadai) 3:6, 6:2, 7:5
Fernandez (kanadai, 13.)–Sanders (ausztrál) 4:6, 6:7 (2–7), 6:3
Riske (amerikai)–Kvitová (cseh) 6:2, 4:6, 6:3
Teichmann (svájci)–V. Williams (amerikai) 6:2, 6:3
Gauff (amerikai, 10.)–Brengle (amerikai) 6:1, 6:3
Cseng Csinven (kínai)–Marino (kanadai) 3:6, 7:6 (7–5), 6:4
Sorribes Tormo (spanyol)–Liu (amerikai) 7:6 (7–4), 2:6, 7:6 (7–5)
Tomljanovic (ausztrál)–Kugyermetova (orosz) 6:4, 2:6, 7:6 (7–3)

A 13. kiemelt Marin Cilic könnyedén legyőzte a szintén horvát Borna Coricot a 6.6 millió dollár (2,6 milliárd forint) összdíjazású montreali kemény pályás férfi tenisztorna első fordulójában. A világranglista 12. helyén is megforduló Coricot 2019 óta sérülések hátráltatják, és jelenleg csak 157. az ATP-rangsorban.

ATP 1000-ES TORNA MONTREAL (6 573 785 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Carreno (spanyol)–Berrettini (olasz, 11.) 6:3, 6:2
Cilic (horvát, 13.)–Coric (horvát) 6:3, 6:2
Paul (amerikai)–Pospisil (kanadai) 6:4, 6:4
Cressy (amerikai)–Karacev (orosz) 6:4, 6:4

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik