Tenisz: az ATP vizsgálatot indított Zverevvel szemben

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2021.10.05. 13:13
null
Alexander Zverev továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat (Fotó: Reuters)
Noha az olimpiai bajnok teniszező, Alexander Zverev tagadja, hogy 2019-ben bántalmazta akkori barátnőjét, Olja Saripovát, az ATP belső vizsgálatot indított ellene.

 

A független jelentés elkészülte után az ATP úgy döntött, nem hagyja vizsgálat nélkül az olimpiai bajnok Alexander Zverev 2019-es ügyét. A szervezet eljárást indított a játékossal szemben „családon belüli” bántalmazás gyanúja miatt. A német teniszező két éve Sanghajban, a helyi 1000-es torna idején a fürdőszoba csempés falához nyomta, és torkon ragadta akkori barátnőjét, Olja Saripovát – legalábbis ezt állítja az orosz hölgy. Meg azt is, hogy ugyanabban az esztendőben a US Open előtt és a Laver-kupán is erőszakoskodott vele Zverev, aki tagadja a vádakat. Az ATP ugyanakkor biztosítani szeretné, hogy a profi tenisz minden kiskorú és felnőtt szereplője védve legyen a bántalmazástól, ezért kezdett belső vizsgálatot.

„Az Alexander Zverev ellen felhozott vádak súlyosak, és felelősséggel tartozunk azért, hogy kiderüljön az igazság. Reméljük, hogy vizsgálatunk lehetővé teszi a tények megállapítását és a megfelelő intézkedések meghozatalát. Tudomásul vettük, hogy Zverev áll a vizsgálat elébe, és hogy minden vádat tagadott. Emellett figyelemmel kísérjük a további jogi fejleményeket, miután Zverev előzetes végzést kapott a német bírósági szervektől” – közölte Massimo Calvelli, az ATP vezérigazgatója.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik