Davis-kupa: Kyrgios kérte a mellőzését a magyarok ellen

Vágólapra másolva!
2022.02.08. 13:21
null
Kyrgios a mieink ellen nem lép pályára (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, néhány nappal ezelőtt kihirdették a magyar és az ausztrál csapatlistát is a teniszezők Davis-kupa-párharcára, s míg a mieink összeállításában nincs meglepetés, az ausztráloknál általános megrökönyödést okozott, hogy az idei Australian Openen párosban Thanasi Kokkinakis oldalán diadalmaskodó Nick Kyrgios kimaradt.

Napjaink teniszének egyik fenegyerekeként ismert görög-maláj származású Nick Kyrgios kimaradása miatt elterjedt az ausztrál sajtóban, hogy Leyton Hewitt a Davis-kupa-csapat kapitánya a Kyrgiosszal korább ápolt rossz kapcsolata miatt hagyta ki a 26 éves teniszezőt, ám ezt a korábbi kétszeres Grand Slam-tornagyőztes Hewitt cáfolta.

„A magyarok elleni mérkőzés tétje, hogy ősszel a Davis-kupa döntőjében léphessünk pályára, úgyhogy elég nagy a tét. Remélem, hogy szép számú közönség előtt játszhatunk majd Sydneyben, szükségünk is lesz a hazai szurkolók támogatására. Ami Nicket illeti, a szakmai stábbal egyetértésben szerettük volna, ha ő is a csapat tagja lesz, fel is ajánlottunk neki egy helyet az ötösben, de ő kérte, hogy most tekintsünk el ettől. Ezt megtettük, és ennyi áll a dolog hátterében” – fogalmazott Hewitt az Ausztrál Teniszszövetség hivatalos honlapján.

Szintén ugyanitt közölték a mérkőzés szervezői, hogy megkezdték a belépők értékesítését a március 4-én és 5-én sorra kerülő párharcra. Egy felnőttjegy 29 ausztrál dollárba, azaz megközelítőleg 6500 forintba kerül, a gyermekek számára a belépés ingyenes.

A magyar csapatot Fucsovics Márton, Piros Zsombor, Marozsán Fábián, Valkusz Máté és Fajta Péter alkotja, míg az ausztrál együttesben Alex de Minaur (34. a világranglistán) és Alexei Popyrin (66.) mellett Thanasi Kokkinakis (94.), Luke Saville (735.) és a páros specialista John Peers kapott helyet.

Az ausztrál szövetség honlapja szerint március 4-én pénteken helyi idő szerint délután ötkor – magyar idő szerint reggel hétkor – kezdődik a párharc két egyes mérkőzéssel, majd másnap szombaton magyar idő szerint hajnali háromkor a párossal folytatódik az összecsapás, majd két újabb egyessel zárul.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik