Davis-kupa: célegyenesben a magyarok Ukrajna elleni felkészülése

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.09.13. 16:43
null
Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Célegyenesbe fordult a magyar tenisz Davis-kupa-válogatott felkészülése: Nagy Zoltán szövetségi kapitány együttese csütörtökön és pénteken Ukrajna ellen játszik Vilniusban a legjobbak között maradásért.

 

A magyar szövetség közösségi oldalának keddi beszámolója szerint az együttes négy játékossal, Fucsovics Mártonnal (91.), Piros Zsomborral (159.), Marozsán Fábiánnal (179.) és Fajta Péterrel (481.) áll ki az ukránok ellen, mert Valkusz Máté sérülése miatt nem tud a kapitány rendelkezésére állni.

„Bízom benne, hogy most nyugodtabb mérkőzéseket élünk majd át, mint három évvel ezelőtt, és sikerül előbb lezárni az összecsapást. Természetesen a győzelem a cél, mi vagyunk az esélyesek. Remélem, mindenki a saját tudásának megfelelően tudja majd hozni a teljesítményét” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Nagy Zoltán.

A szakember külön kiemelte Piros Zsombor és Marozsán Fábián előretörését, akik az év elején egyaránt még a 200-on kívül voltak a világranglistán, sőt Marozsán a legjobb 300-nak sem volt még a tagja.

„Nagyon örülök mindkettejük jó szereplésének, egy kapitánynak jó látni, ha a csapat tagjai hétről hétre jobban teljesítenek. Szorítok értük és persze az előretörésük a válogatott előnyére is válik. Bízom benne, hogy a hazájukért való küzdelem kihozza belőlük majd ugyanezt a jó formát, vagy akár még többet, és akkor újra ott lehetünk a Davis-kupa döntőjének selejtezőjében” – mondta Nagy Zoltán, aki szerdán jelöli ki, hogy kik lépnek majd pályára a csütörtökön kezdődő párharc során.

A kemény pályás találkozón a háború miatt semleges helyszínre kényszerülő ukránok Vladiszlav Orlovval (530.), Vjacseszlav Bielinszkijjel (605.), Ilja Beloborodkóval (474.) és Vladiszlav Manafovval (1517.) szerepelnek.

A magyar válogatott ha nyer, jövőre ismét a Dk selejtezőjében léphet pályára, míg a vesztes az I-es csoportban folytatja szereplését.

Az együttes márciusban Sydneyben vívott selejtezőt, és 2–1-es vezetés után 3–2-re kikapott az ausztráloktól, akik ezzel bejutottak a Dk szeptemberi csoportküzdelmeibe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik