Udvardy Panna ismét két szettben nyert Palermóban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.07.24. 20:34
null
Udvardy Panna már negyeddöntős (Fotó: Getty Images)
Udvardy Panna a második mérkőzését is két játszmában nyerte meg a palermói challenger-tenisztornán, a szlovák Renáta Jamrichovát 6:4, 7:5-re legyőzve jutott be a viadal negyeddöntőjébe.

A világranglista-138. Udvardy Panna még sosem mérkőzött meg a szlovák Renáta Jamrichovával (WTA-305.), akit 1:1-nél, a harmadik lehetőségéből brékelt, és ugyan 5:3-nál fogadóként nem használta ki két játszmalabdája egyikét sem, a szervagémjében három bréklabda hárítása után lezárta a szettet.

A kaposvári születésű játékos a második játszmában két brékkel és egy elveszített adogatójátékkal ismét eljutott 5:4-ig, a 18 éves ellenfele azonban ekkor meccsben maradt. A 26 esztendős Udvardy nem akart eljutni tie-breaket, rögtön brékelt, majd adogatóként a második meccslabdájával élve lezárta az 1 óra 37 percig tartó összecsapást.

A győztes a negyeddöntőben a harmadik helyen kiemelt brit Francesca Jonesszal (WTA-101.) csap össze, akit múlt héten a jászvásári tornán 6:4, 6:3-ra megvert.

WTA 125-ös torna, Palermo (115 ezer dollár, salak)
Egyes, 2. forduló
Udvardy Panna–Renáta Jamrichová (szlovák) 6:4, 7:5

Tenisz
2025.07.22. 21:41

Udvardy Panna csak két játékot engedett ellenfelének, akivel vasárnap még együtt ünnepelt

A magyar teniszező párosban tornát nyert szlovén riválisa oldalán, egyesben viszont ezúttal búcsúztatta.

 

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
9 órája

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
2025.10.23. 00:28

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Tokióban

Tenisz
2025.10.19. 10:03

Gálfi legyőzője bejutott az oszakai tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2025.10.18. 11:22

Bondár Anna döntős a csinani challenger-tenisztornán

Tenisz
2025.10.17. 13:21

Tenisz: Bondár Anna elődöntős a csinani challengertornán

Tenisz
2025.10.16. 12:22

Gálfi Dalma nem bírt a negyedik kiemelttel az oszakai tenisztornán

Tenisz
2025.10.16. 07:29
Ezek is érdekelhetik