Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.07.31. 04:00
null
Marozsán Fábián kiemeltet búcsúztatott Torontóban (Fotó: Getty Images)
A legmagasabban jegyzett magyar teniszező, Marozsán Fábián 6:4, 6:4-re legyőzte a hazai közönség előtt pályára lépő, 21. kiemelt Félix Auger-Aliassime-ot a Torontóban zajló ATP-mestertorna 2. fordulójában.

A világranglistán 56. helyen álló Marozsán Fábián pályafutása során először mérkőzött meg a kanadai Félix Auger-Aliassime-mal (ATP-28.), aki ellen a szeles találkozón 3:0-s hátrányba került, azonban 2:4 után sorozatban kétszer brékelt, majd a második játszmalabdáját kihasználva megnyerte a szettet. Érdekesség, hogy az első játszmában összesen csupán három bréklabda volt, de mindegyikkel élni tudtak a felek.

A második felvonás majdnem ugyanúgy indult a Vasas SC versenyzőjének, a második játék után brékhátrányba került, ám ezúttal rögtön visszabrékelt, majd a következő szervagémjében három bréklabdát hárítva egyenlített. A 25 éves teniszező a következő adogatójátékát nehezen hozta, aztán viszont brékelni tudott, és a US Open 2021-es elődöntőse hiába jutott 5:4-nél bréklabdához, nem bírta kihasználni – a magyar játékos ásszal hárított, majd az első meccslabdájánál fonák kereszttel ütött nyerőt, így 1 óra 41 perc alatt megnyerte az összecsapást, amelyen ötből csak egy bréklabdát szalasztott el.

Marozsánra a harmadik körben, vagyis a legjobb 32 között a kanadai Alexis Galarneau ellen 6:4, 5:7, 6:4-re nyerő, 13. kiemelt olasz Fabio Cobolli vár, akivel szemben 1–1 a mérlege, de kemény pályán még nem csapott össze vele.

 

ATP 1000, CANADIAN OPEN, TORONTO (9 193 540 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Marozsán Fábián–Félix Auger-Aliassime (kanadai, 21.) 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
7 órája

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
19 órája

Marozsán Fábián: Remek hangulat lesz a centerpályán

Tenisz
2025.07.29. 19:19

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

De Minaur győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
2025.07.28. 09:44

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Tenisz: Piros már negyeddöntőben a svájci challengertornán

Tenisz
2025.07.23. 21:25

Meglepetés: Fucsovics két szettben búcsúzott a kitzbüheli tenisztornán

Tenisz
2025.07.23. 17:12
Ezek is érdekelhetik