Tenisz: Gálfi Dalma francia ellenféllel kezd a Székesfehérvár Openen

Vágólapra másolva!
2025.03.10. 18:17
Fotó: Getty Images
A magyar bajnoki címvédő Gálfi Dalma francia ellenfelet kapott az e heti, 60 ezer dollár (21.9 millió forint) összdíjazású Székesfehérvár Openen, amely a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) legnagyobb női versenye az idén.

Az MTSZ tájékoztatása szerint az ITF W75-ös versenyen Gálfi és Udvardy Panna alanyi jogon főtáblás a magyarok közül, szabadkártyával pedig további három hazai játékos – Nagy Adrienn, Tóth Amarissa és Udvardy Luca – indul a 32-es mezőnyben. A selejtezőben még öt magyar kapott lehetőséget szövetségi szabadkártyával, de egyikük sem jutott főtáblára.

Egyesben a nyolcadik helyen kiemelt Gálfi (165.) a francia Selena Janicieviccsel (173.), a negyedik kiemelt Udvardy Panna (143.) a selejtezőből érkezett kazah Zsibek Kulambajevával (322.), Nagy Adrienn (544.) az ötödik kiemelt cseh Sara Bejlekkel (149.), Tóth Amarissa (396.) a román Irina Maria Barával (251.), míg Udvardy Luca (722.) az orosz Jekatyerina Makarovával (233.) csap össze. A főtábla keddi nyitónapján a magyarok közül egyéniben csak Nagy Adrienn lép pályára.

A Székesfehérvár Open mérkőzései egész héten ingyenesen látogathatók a Kiskút Tenisz Klubban.

 

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Tokióban

Tenisz
2025.10.19. 10:03

Gálfi legyőzője bejutott az oszakai tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2025.10.18. 11:22

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Gálfi Dalma nem bírt a negyedik kiemelttel az oszakai tenisztornán

Tenisz
2025.10.16. 07:29

Gálfi Oszakában, Bondár Csinanban jutott be a második körbe

Tenisz
2025.10.14. 08:55

Második selejtezős sikerével Gálfi feljutott a főtáblára Oszakában

Tenisz
2025.10.13. 11:00

Oszakai tenisztorna: Gálfi a selejtező második fordulójába jutott

Tenisz
2025.10.13. 08:19

Bondár Anna és Gálfi Dalma is javított a világranglistán

Tenisz
2025.10.06. 11:16
Ezek is érdekelhetik