Jani Réka lesz a magyar teniszbajnokság versenyigazgatója

Vágólapra másolva!
2024.12.18. 14:36
A nyáron visszavonult Jani Réka új szerepben próbálhatja ki magát (Fotó: Dömötör Csaba)
A nyáron visszavonult Jani Réka lett a Balatonfüreden csütörtöktől vasárnapig tartó tenisz magyar bajnokság versenyigazgatója.

A magyar szövetség szerdán közölte, hogy a vezetőség a 2018-as országos bajnok és a WTA-világranglistán korábban 104. helyezett játékost kérte fel a poszt betöltésére.

„Bár sajnálom, hogy játékosként már nem tudok részt venni ezen az eseményen, remélem, versenyigazgatóként segíthetem mind a játékosokat, mind a szövetség munkáját – mondta a 33 éves ex-játékos. – Hatalmas öröm látni, hogy sikerült megszervezni egy ilyen színvonalas eseményt Magyarország legjobb játékosainak részvételével. Bízom benne, hogy ez is a magyar tenisz fejlődését fogja szolgálni, és nagyon hálás vagyok, hogy most már erről az oldalról lehetek része ennek a közösségnek” – tette hozzá a sokszoros válogatott Jani Réka, akit visszavonulása alkalmából a szövetség ünnepélyes keretek között köszönt a szuperdöntő vasárnapi záró napján a balatonfüredi Forrás Sportparkban.

A kemény pályán sorra kerülő torna összdíjazása 20 millió forint, a győztes négymilliót kap.

A balatonfüredi program
Csütörtök, 10.00: egyéni nyolcaddöntők 
Péntek, 11.00: egyéni negyeddöntők, női páros elődöntők
Szombat, 11.30: egyéni elődöntők, férfi páros elődöntők, női páros döntő 
Vasárnap
11.30: férfi páros döntő
14.00: női és férfi egyéni döntő 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik