Naptárreformot sürget Danyiil Medvegyev

Vágólapra másolva!
2024.11.13. 10:51
Medvegyev szerint több nagyobb tornára lenne szükség (Fotó: Getty Images)
Az ATP-versenynaptár újragondolása mellett emelt szót Danyiil Medvegyev, a férfi teniszezők világranglistájának negyedik helyezettje.

Az elmúlt időszakban több játékos is aggodalmának adott hangot a versenynaptár kapcsán, a négyszeres Grand Slam-tornagyőztes Carlos Alcaraz szerint például a szoros menetrend megnehezíti a motiváció fenntartását az egész évben, egyben növeli a sérülések kockázatát. Ezekhez a hangokhoz csatlakozott Medvegyev is, aki szerint a Grand Slam-tornák és a Masters 1000-es besorolású viadalok köré kellene szervezni a versenyeket, miközben a kisebb tornák ideálisabban, az év későbbi részében kaphatnának helyet. 

„Több nagyobb, fontosabb tornának kellene lennie” – vélekedett a 2021-ben US Opent nyert, korábbi világelső Medvegyev, aki szerint ezek a tornák lennének a legideálisabbak arra, hogy eldöntsék: ki tartozik a legjobb tízbe. 

Meglátása szerint így akár októberben be lehetne fejezni a szezont azoknak, akik csak a Masters-viadalokon akarnak szerepelni. Akiknek pedig szükségük van kvalifikációs pontokra, például a következő év eleji Australian Openre, vagy egyszerűen csak még több mérkőzést szeretnének játszani, később még megtehetik. 

Medvegyev jelenleg a Torinóban zajló világbajnokságon szerepel, utolsó csoportmérkőzését csütörtökön a hazai közönség előtt szereplő, világelső Jannik Sinnerrel játssza.

 

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
11 órája

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23

Venus Williams nem fejezi be, 2026-ban elindul Aucklandben

Tenisz
2025.11.05. 14:04

Ritkán látott vereségbe szaladt bele Iga Swiatek a WTA-vb-n

Tenisz
2025.11.03. 19:00

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán, Sinner újra az élen

Tenisz
2025.11.03. 09:48

Marozsán sérülés miatt visszalépett az athéni tornától

Tenisz
2025.11.02. 13:58
Ezek is érdekelhetik