Marozsán Fábián betegség miatt visszalépett Kínában

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.09.20. 10:16
Marozsán nem tudta vállalni a játékot (Fotó: Getty Images)
A Magyar Teniszszövetség tájékoztatása szerint nem került sor a 7. kiemelt Marozsán Fábián és az ausztrál Rinky Hijikata mérkőzésére a hangcsoui 250-es férfi tenisztornán, mert a világranglistán 49. helyen álló magyar éljátékos a meccs előtt röviddel betegség miatt visszalépett a második fordulós találkozótól, így a japán származású ellenfele játék nélkül jutott be a legjobb nyolc közé.

 

Marozsán Fábián az 1. fordulóban remek játékkal, 6:0, 6:2-re győzött az olasz Luca Nardi ellen, míg Hijikata játszmahátrányból fordítva, döntő szettben múlta felül a bosnyák Damir Dzumhurt. A világranglistán 81. Hijikata ellen Marozsán magyar idő szerint pénteken délelőtt lépett volna pályára a kemény pályás kínai torna második körében, ám a legjobb 16 közötti meccstől annak kezdete előtt visszalépett.

Röviddel a visszalépés híre után aztán a játékos menedzsmentje szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében tudatta: a Nardi elleni győztes meccs másnapján „Marozsán rosszul lett, magas láz és hányás döntötte le a lábáról”, majd a kórházi vizsgálatok kiderítették, szervezetét influenzavírus támadta meg. Azt még nem tudni, hogy a 24 éves teniszező tudja folytatni ázsiai túráját, vagy hazautazik Magyarországra, miután jobban lett. 

„Marozsán Fábián abban bízik, Pekingben és tavalyi sikerei helyszínén, Sanghajban is pályára léphet” – zárul a közlemény.

ATP 250-ES TORNA, HANGCSOU (kemény pálya, 1 081 395 dollár összdíjazás)
NYOLCADDÖNTŐ
Hijikata (ausztrál)–Marozsán (7.) – Marozsán a találkozó előtt visszalépett

 

Legfrissebb hírek

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
40 perce

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
12 órája

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

Marozsán Fábián: Bízom benne, hogy nagyon szép karrier áll még előttem

Tenisz
2025.11.06. 18:46

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23

Venus Williams nem fejezi be, 2026-ban elindul Aucklandben

Tenisz
2025.11.05. 14:04

Ritkán látott vereségbe szaladt bele Iga Swiatek a WTA-vb-n

Tenisz
2025.11.03. 19:00
Ezek is érdekelhetik