Tenisz: Szabanin Natália is búcsúzott az első körben Budapesten

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.07.15. 15:34
Szabanin Natáliának idén is egy meccs jutott a főtáblán (Fotó: Török Attila)
A főtáblán szabadkártyával szereplő Szabanin Natália két játszmában kikapott a Hungarian Grand Prix első fordulójában a spanyol Rebeka Masarovától.

 

A világranglistán 572. helyen álló Szabanin Natália először játszott WTA-tornán a tavalyi Hungarian Grand Prix óta, melyen szintén az első fordulóban megállította őt a későbbi döntős ukrán Kateryna Baindl. A spanyol Rebeka Masarova (117.) először játszik Budapesten, és Szabaninnal nem találkozott még.

A mérkőzés a 2016-ban junior Roland Garros-győztes Masarova breakjével kezdődött, majd 3:1-nél ismét fogadóként nyert játékot. Szabanin 5:1-nél harmadik fogadóelőnyénél zárkózott három gém hátrányra, majd 5:2-nél négy breaklabdája is volt, ám egyiket sem használta ki, így nem tudta szorossá tenni a játszmát.

A második felvonás elején szintén a 24 éves spanyol nyert fogadójátékot, de a négy évvel fiatalabb magyar játékos ekkor még nem hagyta ellépni, és azonnal visszabreakelt, majd semmire hozta adogatását. Ezután 3:3-nál harminc semmire is állt honfitársunk, ám ekkor hosszúra ütött labdák és egy kettős hiba is becsúszott, és miután ismét elbukta adogatását, már nem tudott visszajönni a meccsbe.

Kedden Babos Tímea (259.) Jekatyerina Makarovával (183.), Stollár Fanny (280.) az első kiemelt orosz Diana Snajderrel (28.), Bondár Anna (98.) a szerb Olga Daniloviccsal (150.) játszik, és párosban játszik Bíró Melinda és Nemcsek Gréta is egymás oldalán, valamint a Bartha Panna, Tóth Amarissa kettős is – utóbbi egység az első kiemelt páros, Babos Tímea és az ausztrál Ellen Perez duója ellen lép pályára.

HUNGARIAN GRAND PRIX, WTA 250-ES TORNA, RÓMAI PART (267 082 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Masarova (spanyol)–Szabanin Natália 6:2, 6:3
Carole Monnet (francia)Tóth Amarissa 6:1, 6:1
Szasznovics (fehérorosz)Tomova (bolgár, 2.) 2:6, 6:2, 6:4
Sorribes Tormo (spanyol, 4.)Topalova (bolgár) 4:6, 6:3, 7:5
Avaneszjan (orosz)Frech (lengyel, 5.) 7:6 (75), 6:4
Lamens (holland)Gracsova (orosz, 8.) 6:3, 6:0
Schmiedlová (szlovák)Rahimova (orosz) 3:6, 6:4, 6:0
Tyimofejeva (orosz)Waltert (svájci) 7:5, 7:6 (73)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik