Tenisz: A negyedik lányom volt ez a torna – Márky Jenő

Gálfi Dalma, a 2021-ben első WTA-elődöntőjét a Rómain elérő játékos

„Szomorú, hogy költöznie kell a tornának, hiszen a magyar női teniszezőknek remek lehetőséget nyújtott, hogy hazai közönség előtt szerepelhessenek egy kétszázötvenes WTA-tornán. A kétezerhuszonegyes elődöntőm óriási löketet adott, az az évi nyári-őszi időszaknak köszönhetően lettem a budapesti torna után néhány hónappal top százas. Sok energiával nem lehetetlen, hogy néhány éven belül hazatérjen a verseny, de remélem, még azelőtt, hogy abbahagyom a teniszt!”

– Az elmúlt években többször felvetődött, hogy pénzügyi nehézségek miatt kétséges a római-parti WTA 250-es tenisztorna jövője – múlt szerdán pedig jött a hír, hogy idén valóban ellehetetlenül a hazai rendezés, és már másodszor volt kénytelen elköltöztetni a tornát Romániába. Miben tér el a mostani helyzet a korábbiaktól?
– A negyedik lányom volt ez a torna – kezdte Márky Jenő a Nemzeti Sportnak. – Kétezertizenháromban Simicskó István akkori sportért felelős államtitkár és a Magyar Olimpiai Bizottság is támogatta a magyarországi versenyt, a Magyar Teniszszövetség akkori vezetősége viszont nem találta fontosnak. Így kétezertizennégyben már nem tudtam összeszedni a rendezéshez és a fejlesztéshez szükséges pénzt, akkor Bukarestbe vittem a tornát, először egy évre, de nem tudtam megoldani a problémákat, így egészen kétezertizenkilencig ott maradt a verseny. Aztán bekerültem egy támogatói programba, évi kilencszázezer dollár rendezési pénzügyi garanciát kaptam kétezertizenkilenc és kétezerhuszonhárom között, a Magyar Közlönyben is benne volt. Azonban az MTSZ akkori vezetősége a kormányhatározat ellenére előnytelen megállapodásokat kötött meg egy budapesti füves pályás versenyre, hosszú távú amerikai bérleti szerződést írt alá, viszont sem helyszín, sem fedezet nem volt rájuk, meg sem valósultak, emiatt tizenhárom és fél milliárd forintot kellett fizetnie az államnak büntetésként, az új vezetőség ennek a konszolidációjával foglalkozott az első négy évében. A New York-i bíróságon pereskedtem a WTA-val, hónapokig egyezkedtünk, végül kétezerhuszonegyben sikerült megállapodnunk, emellett a miniszterelnök is többször kiállt a verseny hazahozataláért. Ennek köszönhetően sikerült, de így is elvesztettem két évet a kormánygaranciából. A támogatás pedig részleges volt, tehát bele kellett adnom a rendezésbe, ehhez ingatlanokat, teniszcsarnokot adtam el, hogy ki tudjam fizetni a versenyt. A WTA ráadásul előírja, hogy a pénzdíjnak évről évre emelkednie kell, emellett folyamatosan fejleszteni szükséges: tavaly épült ki a háromezer-ötszáz luxos, korszerű LED-világítás a centerpályán és a kis centerpályán. Kétezerhuszonháromban lejárt a szerződés, azt hittem, rá tudom venni az államot, hogy átvállalja a versenyt, ráadásul tavaly arra is lehetőség adódott, hogy ötszázas kategóriába emelkedjen a torna – ezzel bekerültünk volna a top húsz női versenybe a világon –, de a döntéshozók nem éltek vele. Kétezerhuszonnégyben a sportállamtitkárság beszállt támogatóként, de száznegyvenmillióval kevesebbet kaptam az eredeti költségvetéshez képest, megfeszült munkával, csökkentett létszámmal tudtam megrendezni a versenyt. Utána nyilvánvaló volt, hogy ilyen pénzügyi nehézségekkel nem lehet megtartani, hiszen a WTA sem engedi tovább, ha nem fejlesztek folyamatosan – és amikor megkerestem az államtitkárságot, a teniszszövetséget, nem sok jóval biztattak. Január tizenötödikéig kellett döntést hoznom, és lemondtam a versenyt – különben jogtulajdonosként mindenképp megoldást kellett volna találnom a helyszínre és a rendezésre ugyanabban az időpontban.

– Hogyan egyezett meg Jászvásárral?
– Olyan helyszínt kellett találnom, lehetőleg Európában, amely átvállalja az összes rendezési költséget, és van a WTA által elfogadott salakpályás létesítménye. Jászvásár rendezett már WTA-tornát, miután kétezerhuszonháromban elkezdték átépíteni a teniszstadiont Hamburgban, de nem készült el idejében, és év végén eldőlt, hogy ideiglenesen oda viszik át a versenyt. Nagy siker volt a torna, a szervezők bizonyítottak – egyébként ők már korábban megkerestek, hogy hosszú távra átvennék a helyszíni rendezést, de akkor nem foglalkoztam vele, mert én akartam megrendezni a tornát. Ezúttal én vettem fel velük a kapcsolatot, és egyből igent mondtak.

Temesvári Andrea, párosban Grand Slam-győztes teniszező

„Nagyon sajnálom, hogy elkerült a verseny Budapestről. Egyrészt pontosan tudom, Márky Jenőnek a szíve csücske a torna, másrészt pedig a magyar női tenisz óriási lehetősége volt a hazai viadal, akár a legjobbjainknak, akár a fiatal, feltörekvő versenyzőinknek. Magam is rengeteget játszottam a Római Teniszakadémia pályáin, ITF-versenyt is nyertem itt, mindig fantasztikus érzés volt magyar közönség előtt játszani. Bízom benne, a költözés tényleg csak ideiglenes, bár világos, hogy nagyon nehéz lesz hazahozni, már csak azért is, mert a sok meglévő verseny mellett sok a jelentkező is.”

– Amikor kétezertizennégyben Bukarestbe vitte a tornát…
– Akkor csak helyszínt változtattam, de én maradtam a tornaigazgató. Rettenetesen nehezen dolgoztam fel, hogy az Asbóth József Stadion eközben üres, ám a szakmai együttműködés jó volt a bukaresti szervezőkkel és a Román Teniszszövetséggel, megköszönték a munkámat. A jászvásári rendezésben viszont semmilyen szerepem sem lesz, és nem is akartam, hogy legyen.

– Hogyhogy?
– Rettenetesen nehéz volt az elmúlt három év, kissé belefáradtam. A-tól Z-ig átlátom a versenyrendezést, de hogy mindent nekem kellett megtárgyalnom, és az anyagiakkal is foglalkoznom, óriási teher volt. Negyvennégy éve vagyok a sportágban. Ezerkilencszázkilencvenháromtól volt itt a torna, kétezerhétben azzal a feltétellel kaptam meg az állandó rendezési jogot a WTA-tól, hogy építenem kell egy háromezres teniszstadiont, ez lett az Asbóth József Stadion. Nemegyszer fenyegetett az árvíz, de azt is átvészeltük. Tavaly világszerte harminckilenc országban minimum negyvennégy órán át közvetítették, a közösségi médiafelületeken hatvanmilliós elérése volt a tornának. Én egy magányos farkas vagyok a nemzetközi piacon, az ATP és a WTA versenyeiben óriási multik, ügynökségek vállalnak szerepet, egyenként négy-öt versenyt támogatnak, ezeknek jelentős hátterük van – én nem hibázhattam, mert sokan pályáztak a versenyjogomra. Bizonyítási vágy volt bennem, építészmérnökként pedig alkotási vágy. Az, hogy ekkora világversenyt rendeztem és ilyen létesítményt hoztam létre, egy csoda – egyféleképpen történhetett, hogy a Jóisten fogta a kezem, lehettem én akármilyen szorgalmas. Mindig sikeresen megrendeztük a versenyt, képviseltem a hazámat, és az utolsó fillérig el tudtam számolni a pénzzel. Ha az a kérdése, mikor lesz ismét ilyen torna itthon, arra azt tudom mondani, hogy akkor, amikor a döntéshozókban meglesz rá az igény. Én mindent megtettem, erőmön felül, hogy itthon maradjon, de nem volt más lehetőségem.

– Mit jelent a sportágnak a torna elvesztése?
– Óriási presztízsveszteség, hogy nem itthon lesz a verseny. Később pedig jóval nehezebb lesz hazahozni, mint négy éve, mert szigorúbb feltételeknek kell megfelelni. Kisebb pénzdíjas ITF-tornákkal pedig nehezebb előrejutni, nem tudják pótolni a zászlóshajónak számító WTA-viadalt.

Szávay Ágnes, a budapesti WTA-torna kétszeres bajnoka egyesben (2009, 2010)

„Meleg szívvel gondolok vissza a budapesti WTA-tornára, jóllehet, éreztem a nyomást, elvégre mindenki a saját hazájában szeretne a leginkább bizonyítani a közönségnek és persze önmagának is. Büszke vagyok, hogy egyesben kétszer is nyertem, a döntőben mind a kétszer a balkezes svájci Patty Schnydert legyűrve, a második tornagyőzelmem után egy héttel aztán a prágai WTA-tornán is első lettem. Nagy élmény volt sok magyar szurkoló előtt teniszezni.”

– Hogyan tudná megfogalmazni a torna legfontosabb értékét, jelentőségét a magyar sport, a magyar játékosok szempontjából?
– Az elvesztésének leginkább a magyar játékosok látják a kárát. A megállapodás részeként kizárólag magyaroknak adtunk szabadkártyát, így tíz-tizenkét hazai versenyző fejlődhetett szakmailag, juthatott világranglistapontokhoz és profitálhatott anyagilag is a versenyből. Stollár Fanny az elmúlt két évben párosban nyerte meg a tornát, hazai pályán tudott győzni – és ezt a viadalt engedjük most el. A párizsi olimpiai kvalifikációban is lényegi szerepet játszott, számos versenyző innen ment a játékokra. Magyarország legrangosabb egyéni sportágban rendezett világversenye volt a Hungarian Grand Prix, amelyet évente meg lehetett rendezni külön benyújtott pályázat nélkül, és állandó nemzetközi televíziós közvetítése is volt. Nehéz volt elfogadni, hogy egy sportszerető ország, amely rengeteget fektet a sportba, különböző világbajnokságokat rendez, stadionokat épít, elengedi ezt a lehetőséget, és egy háromszázezres romániai városba kerül így át a viadal. Nincs bennem harag, csak nehéz feldolgoznom, ami történt.

– Mik a legszebb emlékei a tornáról?
– Minden évben látványos koreográfiával készültünk a nyitóünnepségre és a díjkiosztókra – Brahmstól szólt a Magyar táncok, a labdaszedők egyenruhában felvonultak és kihajtották a hatalmas magyar zászlót, ezt pedig az egész világon közvetítették. Az egyik legszebb Jana Novotnához kötődik. Miután előző évben Wimbledon bajnoka lett, ezerkilencszázkilencvenkilencben itt játszott nálunk – akkor még áprilisban volt a verseny, és a kedvemért eljött Miamiból, a harminc fokból, kemény pályáról a lassú salakpályára, tizenkét fokba. Annyira profi volt, hogy bár kiesett az első körben, itt maradt péntekig, bemutatómérkőzéseket játszott, segítette a verseny népszerűsítését. Az 1947-es Roland Garros-győztes Asbóth József nem sokkal halála előtt meglátogatott engem a feleségével, személyesen találkozhattam vele – óriási élmény volt, akkor még nem tudtam, hogy később róla nevezem el a stadiont. Valamint Szávay Ágnes kétszer emelhette magasba a trófeát: kell ennél nagyobb siker egyesben hazai pályán? Ez bizonyította a torna létjogosultságát. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatta a versenyt és dolgozott a sikeréért.

Markovits László, a Magyar Teniszszövetség szakmai elnöke: Széles körű összefogásra lenne szükség

– Hogyan látja, mi miatt lehetetlenült el idén a budapesti WTA-torna megrendezése? – Egy akadálya volt: a rendezéshez szükséges források hiánya. A sportállamtitkárság jelezte a jogtulajdonosnak, hogy a múlt évvel ellentétben idén nem tud külön támogatást nyújtani a rendezéshez. Szakmailag egyébként mindenki támogatta volna, hogy a verseny Budapesten maradjon, mi ezt több dokumentumban is kinyilvánítottuk, de a forráshiány miatt végül Márky Jenőnek valóban új helyszínt és partnert kellett találnia. Reméljük, csak átmenetileg. – Összehasonlítható-e a WTA-torna mostani helyzete azzal, amikor a verseny anno Bukarestbe költözött? – Határozottan nem, hiszen abban az időszakban, még a Covid előtt a magyar sport és azon belül is a magyar tenisz az aranykorát élte a finanszírozás terén. Akkoriban milliárdokat kapott a szövetség nemzetközi versenyrendezésekre, de sem a szándék, sem az érdek nem volt meg, hogy egy magyar jogtulajdonú tornát Budapesten tartsanak. Pedig vissza nem térő lehetőség lett volna, hogy akár évtizedekre biztosítva legyen a verseny itthoni jövője. Ehelyett tudjuk, mi történt, és hogy később milyen mértékben kellett konszolidálni a szövetséget, többek között egy másik WTA-torna kapcsán kétezerhúsz januárjában kötött érthetetlen szerződés meghosszabbítása miatt is. Végül több méltatlan eseményt követően kétezerhuszonegyben mégis visszatért a verseny Budapestre, amiben nagy szerepe volt a kormány és miniszterelnök támogatásának is. – Hogyan lehetne mégis biztosítani a verseny jövőjét? – A jelenlegi elnökség a kétezerhúszas megválasztását követően hozott egy határozatot arról is, hogy csak abban az esetben érdemes ATP- vagy WTA-versenyt rendezni, ha saját jogtulajdonhoz tudnánk jutni, és olyan állandó infrastruktúra társulna hozzá, amely minden előírást és igényt kielégítene hosszabb távon is. Úgy gondolom, egy ekkora projekthez elsősorban az olimpia megrendezésének elnyerése tudná a legnagyobb lendületet adni. Az biztos, hogy széles körű összefogásra és szerencsés együttállásra lenne szükség egy ilyen léptékű verseny jövőjének biztosításához.

Számos magyar versenyző örülhetett hazai pályán

Az építészmérnök végzettségű Márky Jenő 1981-ben kezdte el a Római Teniszakadémia építését, amely először 1993-ban adott otthont a WTA-tornának – két év szünetet követően 1996 és 2013 között folyamatosan része volt a naptárnak, és tették tiszteletüket a Római-parton a női tenisz élvonalának játékosai. Több nagy sztár is bajnokká vált itt. A korábbi világelső, 2008-ban US Open-döntős szerb Jelena Jankovics 2004-ben, a párosban ötszörös Grand Slam-győztes olasz Roberta Vinci 2011-ben, az egykor egyesben top tízes, párosban szintén ötszörös GS-bajnok és világelső Sara Errani 2012-ben emelhette magasba a trófeát Budapesten, 2013-ban pedig az egyesben két GS-versenyen győztes, ugyancsak korábbi világelső Simona Halep diadalmaskodott. 2014 és 2020 között Bukarestben rendezték meg a tornát, 2021 és 2024 között pedig ismét visszaköltözhetett a viadal a Római-partra – tavaly az az orosz Gyiana Snajder nyerte meg a versenyt, aki innen utazott az olimpiára, amelyen Mirra Andrejevával ezüstérmet szerzett. A legnagyobb örömöt mégis az jelentette, amikor magyar versenyző ért a csúcsra magyar közönség előtt. Egyesben 2009-ben és 2010-ben Szávay Ágnes lett a Hungarian Grand Prix győztese. Párosban Mandula Petra 2003-ban és 2004-ben győzött, Szávay 2007-ből párosgyőzelmet is számlál, Stollár Fanny pedig 2021-ben, 2023-ban és 2024-ben nyert párosban bajnoki címet a Római-parton. A Római Teniszakadémia egyébként még a női versenyeket megelőzően, 1986-tól 2005-ig ATP-challengertornáknak is helyet adott. 2004-ben avatták a legnagyobb játékost bajnokká, a sportág Grand Slameken legsikeresebb férfi teniszezője, Novak Djokovics nyerte meg első challengertornáját a Római-parton 17 évesen.