Babos füvön is Hromacsovával indul, reménykedik az olimpiai szereplésben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.01. 10:49
Babos Tímea (Dömötör Csaba)
Babos Tímea a füves pályás szezonban is az orosz Irina Hromacsovával párosozik majd, és reménykedik, hogy sikerül kvalifikálnia magát a párizsi olimpiára.

A magyar játékos erről az M4 Sportnak beszélt azok után, hogy pénteken a női páros első fordulójában búcsúztak a francia nyílt teniszbajnokságon. Legyőzőjük a 11. helyen kiemelt olasz Sara Errani, Jasmine Paolini duó volt.

„Ritkán mondok ilyet, de nem volt sok esélyünk. Két hete vagyok itt, ezalatt gyakorlatilag egy nap volt, amikor nem esett az eső, ez rányomta a bélyegét az egész hangulatra, a nézőkére és a játékosokéra is. Ez sok szempontból elég rossz Garros volt, sajnálom, hogy így alakult” – fogalmazott a 31 éves Babos Tímea, aki kiemelte, hogy az eső miatt nagyon lelassult a pálya, a labdát is nehezebb volt kezelni.

Ezzel együtt a magyar játékos azt mondta: a füves pályás szezonban is Irina Hromacsovával fog együtt játszani, meglátják, azon a borításon hogyan működik majd a párosuk, és reménykednek a jobb sorsolásban.

Az olimpiai ranglista június 10-én zárul. Babos ezzel kapcsolatban elárulta, Bondár Annával egyelőre nem tudják, van-e reális esélyük az olimpiai részvételre, de reménykednek. Neki ez lenne a negyedik olimpiája (Tokióban sérülés miatt végül nem játszhatott).

„Nagyon különleges lenne visszatérni a Roland Garrosra, felvenni a nemzeti melegítőt, Magyarországért játszani. Reménykedünk benne, hogy sikerül” – fogalmazott, hozzátéve: nem okozna nehézséget, hogy a füves borítás után a párizsi olimpián ismét salakon kellene játszania, szerinte ez az egyik legkönnyebb váltás, főleg párosban.

 

Legfrissebb hírek

Amanda Anisimova győzött egyesben a pekingi női tenisztornán

Tenisz
7 órája

Stollárék vereséget szenvedtek a pekingi tenisztorna döntőjében

Tenisz
9 órája

Tenisz: nem jött össze az amerikai házidöntő Pekingben, Nosková rövidítés után nyert

Tenisz
Tegnap, 14:44

Tenisz: Bondár nyerő helyzetből kapott ki a selejtezőben Vuhanban

Tenisz
Tegnap, 12:16

Tenisz: Amanda Anisimova három játékot engedett a címvédő Gauffnak Pekingben

Tenisz
Tegnap, 10:40

Tenisz: a címvédő olasz páros vár Stollárékra a pekingi döntőben

Tenisz
Tegnap, 9:03

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.10.03. 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28
Ezek is érdekelhetik