Alcaraz megállíthatatlan, Cicipaszt könnyedén legyőzve elődöntős a Garroson

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 23:17
Alcaraz (jobbra) megőrizte hibátlan mérlegét Cicipasz ellen (Fotó: Getty Images)
Az idei Roland Garros férfi egyesének negyeddöntőjében a harmadikként kiemelt spanyol Carlos Alcaraz három játszmában legyőzte a három évvel ezelőtti döntőst, a 9. helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipaszt, és egymást követő második évben bejutott a legjobb négy közé.

 

Ha volt előzetesen „országos egyes” meccs a Garros negyeddöntői közül, akkor a második keddi férfi negyeddöntő az volt: a 9. kiemelt Sztefanosz Cicipasz még korábban egyszer sem győzte le a 3. helyen kiemelt Carlos Alcarazt, korábbi öt találkozójuk után rendre a spanyol fogadhatta a görög gratulációját – legutóbb éppen a tavalyi salakos GS-tornán, szintén a negyeddöntőben.

Nem úgy indult a mostani meccsük, hogy ez megváltozik, és a mérkőzést követően majd Alcaraznak kell kezet nyújtania, mert a 21 éves korábbi világelső spanyol rögtön elvette ellenfele első adogatójátékát az első játszmában. Alacaraz a folytatásban is sokkal hatékonyabban játszott a nála négy évvel idősebb görögnél, s bő fél óra után keretbe foglalta a szettet, amikor a kilencedik játékban másodszor is brékelte Cicipaszt, 6:3-ra elvitte az első játszmát.

A második felvonás annyiból hasonlóan zajlott, hogy a görög ismét nem tudta hozni az első adogatását, ám ezúttal Cicipasz a játszma közepén visszabrékelte, majd kiharcolta a rövidítést, ám itt megint Alcaraz akarata érvényesült. A harmadik játszma elejére összekapta magát Cicipasz, hiszen ezúttal nem vesztette el az első adogatójátékát, sőt az első hármat hozta is, igaz, Alcaraz is, aki 3:3-nál brékelt, és az itt szerzett előny elég is volt számára, hogy hatodik alkalommal is legyőzze a görögöt.

A 21 éves spanyol ezzel egymás után második idényében jutott be a legjobb négy közé a Roland Garroson, s az elődöntőben Jannik Sinner lesz az ellenfele, aki kedd délután a bolgár Grigor Dimitrov legyőzésével biztosította helyét – s Novak Djokovics visszalépésével a mérkőzése közben dőlt el, hogy a jövő héttől ő vezeti a férfiak világranglistáját.

ÖSSZEFOGLALÓ

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS (salak, 53 478 000 euró)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
FÉRFIAK
Alcaraz (spanyol, 3.)–Cicipasz (görög, 9.) 6:3, 7:6, 6:4
KORÁBBAN
Sinner (olasz, 2.)–Dimitrov (bolgár, 10.) 6:2, 6:4, 7:6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik