Sinner simán megverte Dimitrovot, elődöntőbe jutott

Vágólapra másolva!
2024.06.04. 17:38
2024 French Open - Day 10
Jannik Sinner (szemből) a meccs után megölelte Grigor Dimitrovot (Fotó: Getty Images)
Az idei Australian Open győztese, a hétfőtől világelső olasz Jannik Sinner egy fokkal közelebb került ahhoz, hogy a második Grand Slam-tornáját is megnyerje az évben, kedden, a salakpályás francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros negyeddöntőjében ugyanis 6:2, 6:4, 7:6-ra legyőzte a bolgár Grigor Dimitrovot.

 

A 22 éves olasz azzal a tudattal állhatott oda a 2017-es világbajnok bolgár Grigor Dimitrov elleni mérkőzésre, hogy visszavágjon neki kettejük eddigi egyetlen salakpályás mérkőzésén elszenvedett vereségért. Merthogy eddigi négy meccsükön a további három meccset kemény pályán rendre Sinner nyerte meg, akit az is motiválhatott, hogy győzelmével megtarthatta esélyét, hogy a következő világranglistán átvegye az első helyet Novak Djokovicstól – legalábbis a meccs előtt ez még így volt.

Az olasz kiválóság valamivel több mint két és fél óra után múlta felül a bolgárt, aki a meccs elején, az első játszmában „benn ragadt a rajtgépben”, és ezt a későbbiekben sem tudta korrigálni, így Sinner az első két játszma simább zsebre vágása után a harmadikat rövidítésben nyerte meg, pályafutása során első alkalommal kerülve négy közé a Garroson.

Ráadásul a mérkőzés után tudta meg, hogy – a torna további alakulásától függetlenül – ő lesz az új világelső, mivel Djokovics térdsérülése miatt visszalépett, amire a pályán kissé nehezen találta a szavakat a franciák korábbi kiváló teniszezőjének, Fabrice Santorónak nyilatkozva.

„Egyrészt nem is tudom, mit mondjak. Másrészt mindenki, aki teniszezik, világelső szeretne lenni egy nap. Ezek szerint tehát Novák visszalépett, ami mindenkinek csalódás lehet, neki főleg. Jobbulást, mielőbbi, gyors felépülést kívánok neki. Próbáltam nem foglalkozni sokat ezzel a dologgal a torna alatt, mert a Garroson mindig sokat szenvedtem, főleg az elmúlt két évben, de most nagyon örülök, hogy az elődöntőben vagyok, és megpróbálom élvezni a helyzetet” – mondta Sinner.

A 22 éves játékos a világranglista 1973-as bevezetése óta az első olasz éllovas lett a férfiaknál egyesben, és összességében a 29. teniszező, aki a rangsor élére tudott állni, ráadásul gyaníthatóan az első, akiről egy meccse közben derül ki, hogy a következő ranglista élén már ő áll majd.

ÖSSZEFOGLALÓ 


TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS (salak, 53 478 000 euró)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
FÉRFIAK
Sinner (olasz, 2.)–Dimitrov (bolgár, 10.) 6:2, 6:4, 7:6 (7–3)

 

Legfrissebb hírek

Sinner és Alcaraz jelenleg messze mindenki fölött áll

Tenisz
2025.07.15. 08:46

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11

Sinner visszavágott Alcaraznak, először lett bajnok Wimbledonban

Tenisz
2025.07.13. 20:25

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
2025.07.13. 09:32

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2025.07.11. 19:52

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
2025.07.09. 20:50

Wimbledon: Paolini szakított edzőjével, Dimitrov mellett Sinner is megsérült

Tenisz
2025.07.08. 11:18

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2025.07.07. 22:10
Ezek is érdekelhetik