Aus. Open: nehéz sorsolást kapott Marozsán és Fucsovics is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2024.01.11. 10:30
null
Marozsánnak nehéz dolga lesz Ciliccsel (Fotó: Getty Images)
Nehéz sorsolást kapott az alanyi jogon főtáblás Marozsán Fábián és Fucsovics Márton az ausztrál nyílt teniszbajnokság vasárnap rajtoló főtáblás küzdelmeiben.

A világranglistán elfoglalt 65. helyével a legjobb magyarnak számító Marozsán a 2014-ben US Open-győztes Marin Ciliccsel találkozik, pályafutása során először. A 24 éves magyar a héten a nyolcaddöntőig jutott Aucklandben, ahol az első kiemelt szervakirály, Ben Shelton búcsúztatta őt. A 35 esztendős Cilic 2017-ben Wimbledonban és 2018-ban az Australian Openen is döntőt vívott, utóbbiban emlékezetes, ötszettes csatában maradt alul a legendás Roger Federerrel szemben. A horvát óriás egy éve súlyos térdsérülést szenvedett Indiában, a nyáron odahaza, Umagban sikertelenül próbálkozott a visszatéréssel, és másfél hete Hongkongban is kikapott az első fordulóban. Az AO főtábláján védett ranglistájának köszönhetően kapott helyet.

A 69. helyen álló Fucsovics sem számíthat könnyű mérkőzésre a bolgár Grigor Dimitrov ellen, aki vasárnap diadalmaskodott Brisbane-ben, 2017 novembere után ünnepelhetett ismét tornagyőzelmet, legutóbb pedig novemberben kapott ki a párizsi fináléban a világelső Novak Djokovicstól. A 32 éves ellenfél 13. a világranglistán – de volt már harmadik is –, kilenc trófeát gyűjtött, és a Roland Garros kivételével minden Grand Slamen vívott már elődöntőt. Az egymás elleni mérlegükben ezzel együtt Fucsovics áll jobban, aki 2–1-re vezet: 2020-ban, a Covid-járvány idején a Cincinnatiből New Yorkba költöztetett tornán, majd a US Openen is a nyíregyházi teniszező bizonyult jobbnak, a 2021-es San Diegó-i viadalon viszont Dimitrov nyert.

A 31 éves Fucsovics visszalépett az e heti, adelaide-i tornától és néhány napig nem edzett, pihentette a sérülését, és kezelésekre járt. A magyar szövetség tájékoztatása szerint pénteken a negyedik helyezett Jannik Sinnerrel edz majd a Rod Laver Arenában, aki tavaly Davis-kupa-győzelemre vezette az olasz válogatottat.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe az almati tenisztornán

Tenisz
2025.10.15. 17:41

Az ötödik kiemelt Nakashima vár Marozsánra az Almatiban zajló tenisztornán

Tenisz
2025.10.14. 15:00

Marozsán, miután sikerrel rajtolt Almatiban: Leginkább a szervámat emelném ki

Tenisz
2025.10.13. 14:34

Marozsán két szettben jutott tovább Almatiban

Tenisz
2025.10.13. 09:43
Ezek is érdekelhetik