Wimbledon: Djokovics szetthátrányból fordított Rubljov ellen, elődöntőbe jutott

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 16:44
null
Novak Djokovics karrierje 400. Grand Slam-mérkőzésén szerepelt, s nyert Rubljov ellen (Fotó: Getty Images)
A 23-szoros Grand Slam-győztes szerb Novak Djokovics a világranglista hetedik helyezettjét, az orosz Andrej Rubljovot legyőzve jutott be a wimbledoni füves borítású Grand Slam-torna férfi egyesversenyének elődöntőjébe, amelyben a ranglistán nyolcadik olasz Jannik Sinner lesz az ellenfele.

 

20.46: Novak Djokovics is ott van az elődöntőben, hiszen remek játékkal fordított, és 4:6, 6:1, 6:4, 6:3-as diadalt aratott Andrej Rubljov felett. A négy között az orosz Roman Szafiullint legyőző olasz Jannik Sinner lesz az ellenfele. A szerb klasszisnak tehát minden esélye megvan arra, hogy megismételje azt, amit Roger Federer véghez vitt 2003 és 2007 között, s pályafutása során: sorozatban ötödik alkalommal, összességében nyolcadszor nyerhet Wimbledonban.


20.41: Djokovics a negyedik szett harmadik játékában brékelte Rubljovot, az orosznak azóta sem volt válasza erre. 4:3 a szerbnek, ő szervál, sikeresen: 5:3.

20.11: micsoda játékkal zárta le Novak Djokovics a 3. szettet! 5:4-es előnynél brékelőnyben volt, amikor ő adogatott. Rubljov finoman fogalmazva sem adta könnyen a bőrét 15:40-ről egyenlített, majd háromszor is brékponthoz jutott, ám egyikkel sem tudott élni. Djokovicsnak sem volt sokkal hatékonyabb, az ötödik szettlabdáját ütötte be – 15 percig tartott a gém.

Még egy kis stat: Novak Djokovics Andrej Rubjlov ellen karrierje 400. Grand Slam-mérkőzésén szerepel. Az Open-éra 1968-as kezdete óta erre rajta kívül eddig mindössze két teniszező, a 20-szoros Grand Slam-győztes Roger Federer (429) és a 23-szoros GS-győztes Serena Williams (423) volt képes.

Egy kis stat: Novak Djokovics legutóbb 2013-ban, az Andy Murray ellen elveszített döntőben maradt alul a wimbledoni centerpályán. Akkor… Amikor még „csupán” hat Grand Slam-győzelmet tudhatott magáénak, amikor Carlos Alcaraz csak tízéves volt, s amikor Murray a második helyen állt a világranglistán.

19.15: Novak Djokovics megbosszulta az elveszített első szettet, fantasztikus játékkal esélyt sem hagyott a második játszmában Rubljovnak – gyakorlatilag az összes pozitív statisztikai mutatóban felülmúlta az oroszt, 6:1-gyel egyenlített.

19.10: Jannik Sinner ott van az elődöntőben! A harmadikhoz hasonlóan a negyedikben sem volt kérdés, az olasz fiú 6:4, 3:6, 6:2, 6:2-re legyőzte a meglepetésembernek számító Roman Szafiulint, és karrierje során először jutott be Grand Slam-torna elődöntőjébe.


18.44: Andrej Rubljov elcsente az első szettet a legutóbbi négy wimbledoni Grand Slam-tornán győztes Novak Djokovics elől. Kiváló adogatójátékot mutatott be az orosz, s noha fogadóként kevesebb pontot nyert meg Djokovicsnál, a lehető legjobbkor, 4:4-nél brékelt, és végül 6:4-es részsikert ért el.

18.34: Sinneré a harmadik szett, amely az eddigi legsimábbnak bizonyult – a 21 éves srác a 6. és a 8. játékban egyaránt elvette ellenfele adogatását, így 6:2-re nyert, ha a következő felvonást is megnyeri, azzal már elődöntősnek tudhatja magát.


17.59: Roman Szafiullin egyenlített Jannik Sinner ellen, meglehetősen simán, 6:3-ra elhozta a második szettet, kétszer brékelte az olaszt, aki a második szervájából 11-ből mindössze két pontot nyert meg az etapban.

Novak Djokovics a nyolcaddöntőben a lengyel Hubert Hurkacz ellen küzdött, négy rendkívül kiélezett szettben nyert (Fotó: Getty Images)
Novak Djokovics a nyolcaddöntőben a lengyel Hubert Hurkacz ellen küzdött, négy rendkívül kiélezett szettben nyert (Fotó: Getty Images)

17.41: Novak Djokovicsék érkeznek a centerpályára, a hivatalos program szerint 17.50-kor kezdődik a mérkőzésük. Vajon Andrej Rubljov ezúttal megfoghatja a 23-szoros Grand Slam-győztest? Eddigi négy összecsapásukból ez egyszer sikerült neki.


A VILÁGELSŐ IGA SWIATEK BÚCSÚJÁRÓL ITT OLVASHAT!

17.27: Jannik Sinner behúzta az első szettet, 4:4-nél brékelte Szafiullint, majd a saját adogatását hozta, így nyert 6:4-re. Az orosz eddig az ászokat, az első szervából megnyert pontokat tekintve jócskán riválisa fölé emelkedik.

17.23: Elina Szvitolina és Iga Swiatek meccse még mindig tart, ám a végéhez közeledik, az ukrán hölgy 5:2-re vezet az utolsó szettben a világelső ellen.

16.54: Sinner és Szafiullin találkozója elkezdődött, az orosz hozta az első szervajátékát.

PEGULA ÉS VONDROUSOVÁ ÖSSZECSAPÁSÁRÓL ITT ÍRTUNK BŐVEBBEN!

16.40: Jessica Pegula két szettben alulmaradt a cseh Markéta Vondrousovával szemben, így az egyes pályára már érkezhet is Jannik Sinner és Roman Szafiullin. A tervek szerint 16.50-kor kezdődik a mérkőzés. Novak Djokovicsék a centerpályán küzdhetnek egymással, közvetlenül a lengyel Iga Swiatek és az ukrán Elena Szvitolina összecsapása után.

WIMBLEDON (44.7 millió angol font, fű)
FÉRFI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ
Sinner (olasz, 8.)–Szafiullin (orosz) 6:4, 3:6, 6:2, 6:2
Rubljov (orosz, 7.)–Djokovics (szerb, 2.) 6:4, 1:6, 4:6, 6:3

NŐI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ
Vondrousová (cseh)–Pegula (amerikai, 4.) 6:4, 2:6, 6:4
Szvitolina (ukrán)–Swiatek (lengyel, 1.) 7:5, 6:7 (5–7), 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik