Tenisz: két spanyol csillag sem indul Monte-Carlóban

Vágólapra másolva!
2023.04.04. 13:25
null
Carlos Alcaraz kihagyja a Monte-carlói tenisztornát (Fotó: Getty Images)
Rafael Nadal és Carlos Alcaraz sem indul a jövő heti, monte-carlói salakpályás tenisztornán.

A hercegségben 11-szeres bajnok spanyol játékos a Twitteren közölte, hogy korábbi sérülése nem jött rendbe, ezért nem tud részt venni a viadalon.

„Jelenleg nem vagyok olyan állapotban, hogy a legmagasabb szinten versenyezzek, így nem játszom a számomra egyik legfontosabb tornán. Folytatom a felkészülést és remélem, mielőbb visszatérhetek” – fogalmazott a korábbi világelső, 22-szeres Grand Slam-bajnok salakkirály.



A 36 éves Nadal csípősérülés miatt a januári Australian Open óta nem versenyzett.


A spanyolok korábbi világelső tinédzsere – honfitársához hasonlóan – a Twitteren közölte döntését.

„Utolsó miami mérkőzésemen már nem voltam fizikailag százszázalékos, az orvosi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy a bal kézfejemben poszttraumás ízületi gyulladás, a gerincemnél pedig izomprobléma van, emiatt pihennem kell” – írta Alcaraz.

A 19 éves játékos Indian Wellsben győzött, Miamiban pedig az elődöntőben búcsúzott.

 

Legfrissebb hírek

Sinner és Alcaraz jelenleg messze mindenki fölött áll

Tenisz
2025.07.15. 08:46

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11

Sinner visszavágott Alcaraznak, először lett bajnok Wimbledonban

Tenisz
2025.07.13. 20:25

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
2025.07.13. 09:32

Wimbledon: négy szettben nyerve döntőbe jutott a címvédő férfi egyesben

Tenisz
2025.07.11. 17:42

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:01

Alcaraz nehéz meccset nyert meg Struff ellen, Szabalenka megállította Raducanut Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 23:07
Ezek is érdekelhetik