United-kupa: az Egyesült Államok az olaszok ellen vívja a döntőt

Vágólapra másolva!
2023.01.07. 14:25
null
Taylor Fritz Hubert Hurkaczot múlta felül (Fotó: AFP)
Az Egyesült Államok és Olaszország jutott be az újonnan életre hívott, Ausztráliában zajló tenisz United-kupa döntőjébe.


A Sydneyben zajló négyes döntő elődöntőjében az amerikai együttes már az első, pénteki nap után 2:0-s vezetésre tett szert a lengyelekkel szemben, majd a szombati első találkozón Taylor Fritz két szoros játszmában felülmúlta Hubert Hurkaczot, s ezzel el is dőlt a találkozó. A második női egyest, majd a vegyes párost is az Egyesült Államok nyerte meg, amely így 5:0-s sikerrel lépett tovább a fináléba.

A másik ágon az olaszok könnyedén győztek a görögök ellen. Péntek este 2:0-s olasz előnnyel tértek a csapatok nyugovóra, majd szombaton Lucia Bronzetti, valamint a Rosatello, Vavassori páros győzelmével jutottak be a döntőbe dél-európaiak.

A vasárnap záruló csapatversenyen a párharcok két női és két férfi egyesből, valamint egy vegyes párosból állnak. A körmérkőzéses szakaszt Brisbane-ben, Perth-ben és Sydneyben rendezték, városonként két csoport küzdelmei zajlottak.

A tornán 15 millió dollárt osztanak szét, a győztesek a pénzdíj mellett 500 világranglistaponttal is gazdagodnak a férfi sorozatot szervező ATP és a női versenyeket összefogó WTA rangsorában.

TENISZ, UNITED-KUPA
ELŐDÖNTŐ (Sydney)
Olaszország–Görögország 4:1

Matteo Berrettini–Sztefanosz Cicipasz 6:4, 6:7 (2–7), 4:6
Lucia Bronzetti–Valentini Grammatikopulu 6:2, 6:3
Camilla Rosatello, Andrea Vavassori–Valentini Grammatikopulu, Petrosz Cicipasz 6:3, 4:6, 10–5 – döntő rövidítés

Pénteken játszották
Martina Trevisan–Maria Szakkari 6:3, 6:7 (4–7), 7:5
Lorenzo Musetti–Sztefanosz Szakellaridisz 6:1, 6:1

Egyesült Államok–Lengyelország 5:0

Taylor Fritz–Hubert Hurkacz 7:6 (7–5), 7:6 (7–5)
Madison Keys–Magda Linette 6:4, 6:2
Taylor Fritz, Jessica Pegula–Lukasz Kubot, Alicja Rosolska 6:7 (5–7), 6:4, 10–6 – döntő rövidítés

Pénteken játszották
Jessica Pegula–Iga Swiatek 6:2, 6:2
Frances Tiafoe–Kacper Zuk 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
4 órája

Tenisz: Babosék párosa döntőbe jutott Tokióban

Tenisz
Tegnap, 12:47

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
Tegnap, 1:15

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
2025.10.23. 00:28

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00
Ezek is érdekelhetik