Tenisz: több mint kétezer eurót fizettek a világelső US Openen viselt cipőjéért

Vágólapra másolva!
2022.12.25. 11:46
null
Közel 900 ezer forintnak megfelelő összeget fizettek egy jótékonysági árverésen a világelső Carlos Alcaraz US Openen viselt cipőjéért (Fotó: Getty Images)
Egy jótékonysági árverésen 2205 eurót (883 323 forintot) fizettek azért a cipőért, amelyben Carlos Alcaraz szeptember közepén megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét.

A 19 éves spanyol játékos – aki győzelmének köszönhetően a világranglista élére került – dedikált cipői így ismét visszatérhetnek New Yorkba, amely nemcsak az év utolsó Grand Slam-viadalának otthona, hanem a licit győztesének lakhelye is egyben. A névtelenségét megőrző nyertes nagy Alcaraz-rajongónak mondta magát.

A befolyt összegből Down-szindrómás embereket támogat egy 1981-ben Murciában – Alcaraz szülőföldjének tartományi székhelyén – alapított szervezet.

A szezon végén Alcaraz hasfalizom-sérülése miatt a Davis-kupa és az ATP-világbajnokság döntőjében sem léphetett pályára, de november vége óta már készül a visszatérésre, valamint a 2023-as szezonra, amelyben előzetesen 19 versenyt írt be a naptárába.

Mindenekelőtt az év első Grand Slam-tornáját, az Australian Opent, amelyen januárban már a harmadik fordulóban búcsúzott, így jövőre nem kell sok pontot megvédenie. Alcaraz idén 17 tornán szerepelt. A jövő évi elfoglaltsága tovább nőhet, ha ismét kvalifikál a vb-re, és a spanyol DK-csapatnál is számítanak a visszatérésére.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Piros már negyeddöntőben a svájci challengertornán

Tenisz
2025.07.23. 21:25

Meglepetés: Fucsovics két szettben búcsúzott a kitzbüheli tenisztornán

Tenisz
2025.07.23. 17:12

Marozsán Fábián két szettben kikapott, búcsúzott a washingtoni tornától

Tenisz
2025.07.23. 00:56

Piros Zsombor magabiztos győzelemmel kezdett Zugban

Tenisz
2025.07.22. 18:26

Fucsovics megszenvedett, de továbbjutott a kitzbüheli tenisztornán

Tenisz
2025.07.21. 20:19

Marozsán meggyőző játékkal jutott tovább a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.21. 18:33

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Sinner és Alcaraz jelenleg messze mindenki fölött áll

Tenisz
2025.07.15. 08:46
Ezek is érdekelhetik