Tenisz: a pályán búcsúzik el a rajongóktól Petkovic

Vágólapra másolva!
2022.12.20. 22:15
null
Már visszavonult, de egy búcsúmeccsen még pályára lép Andrea Petkovic (Fotó: Getty Images)
Visszavonulása után egyszer még pályára lép Andrea Petkovic, hogy így búcsúzzon el a német teniszrajongóktól.

A Bad Homburg-i füves pályás torna szervezői kedden jelentették be, hogy az egykori top 10-es Petkovic június 25-én játszik egy bemutatómérkőzést.

„Ez a búcsú rendkívül fontos számomra, hiszen Bad Homburg mindössze félórányira van darmstadti otthonomtól. Így lehetősége lesz a családomnak, a barátaimnak és persze másoknak is, hogy eljöjjenek” – fogalmazott a 35 esztendős korábbi teniszező.

Petkovic az idei US Open első fordulójában búcsúzott augusztus legvégén, ezt követően zárta le a pályafutását, amely során hét WTA-tornát nyert – az utolsót tavaly augusztusban Kolozsváron –, volt kilencedik is a világranglistán és játszott elődöntőt a Roland Garroson.

Legfrissebb hírek

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
4 órája

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07
Ezek is érdekelhetik