Tenisz: Udvardy Panna egyesben is döntős Jászvásáron

Vágólapra másolva!
2022.08.06. 18:08
null
Udvardy első WTA-tornagyőzelméért küzdhet vasárnap (Fotó: Török Attila)
A második helyen kiemelt Udvardy Panna bejutott a fináléba a romániai Jászvásáron (Iasi) zajló salakpályás női tenisztornán.

A WTA honlapja szerint a világranglista 93. helyezettje a szombat délutáni elődöntőben 6:3, 7:6 (7–2) arányban győzött a lengyel Maja Chwalinska (160.) ellen, a találkozó 2 óra 26 percig tartott.

Udvardy ellenfele a vasárnapi döntőben a torna harmadik kiemeltje, a világranglistán 75. helyen álló és hazai pályán szereplő Ana Bogdan lesz – eddigi három egymás elleni összecsapásukat egyaránt a román lány nyerte.

A magyar teniszező pályafutása során másodszor szerepelhet WTA-tornán egyes döntőben: tavaly novemberben az uruguayi fővárosban, Montevideóban rendezett 125-ös tornán a francia Diane Parry két szettben nyert ellene.

Udvardy vasárnap a páros döntőjében is érdekelt lesz, Jani Réka oldalán szerepel majd a fináléban.

WTA-125 TORNA, JÁSZVÁSÁR (115 000 dollár, salak)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Udvardy P (2.)–Chwalinska (lengyel) 6:3, 7:6 (7–2)

Legfrissebb hírek

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
9 órája

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
Tegnap, 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Udvardy Panna szettelőnyről veszítette el a guadalajarai döntőt

Tenisz
2025.09.06. 23:34

Udvardy Panna bejutott a döntőbe Guadalajarában

Tenisz
2025.09.05. 21:05

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29
Ezek is érdekelhetik