Tenisz: Ha most feladnám, életem végéig ostoroznám magam érte – Babos

– Az év elején az ön visszatérésével nyitott a Magyar Teniszszövetség háttérbeszélgetés-sorozata, s akkor még arról beszélt, nagyszerű formában érzi magát. Mégsem jön ki a lépés azóta sem – mi történt a szezon elején?
– Akkor el is kezdtem újra versenyezni, de az elején sajnos sok szoros meccset elveszítettem – mondta a világranglistán jelenleg 290. Babos Tímea a Nemzeti Sportnak. – Utána fokozatosan javult a játékom, de amikor március elején már úgy éreztem, tényleg jól megy a tenisz, beszakadt a vádlim, és ismét ki kellett hagynom egy rövidebb időszakot, ami nagyon rosszul jött.

– Mi okozta a sérülést?
– A kisebb ITF-challengertornákon kevésbé jó a pályaminőség, nem olyan magas szintűek a körülmények, ráadásul meg kellett szoknom a saját testemet is, hiszen amióta lefogytam, kevesebb kilóval sokkal többet futok, és akkor ezt még nem bírta a szervezetem. Visszatekintve úgy érzem, mentem gőzerővel előre, szinte pihenő nélkül, talán túl görcsösen is, mert nagyon akartam a jó és mihamarabbi visszatérést.

– Hogy élte meg ezt az időszakot?
– Balszerencsésnek éreztem magamat, hiszen nem tudtam elindulni párosban Dohában és Dubaiban, majd az Egyesült Államokban sem, így rengeteg pontot veszítettem. Erre az évre Jessica Pegulával egyeztem meg, ő lett volna a párospartnerem, és őszintén gondolom, hogy jók lehettünk volna együtt, ezért borzasztóan sajnálom, hogy egyelőre el kellett engednem ezt az együttműködést. Jess nyilván tudta, hogy megsérültem, így megbeszéltük, ha ott leszek, ahol szeretnék, visszatérünk az együttműködés kérdésre, de akkor és ott nem volt értelme erőltetni a közös munkát. Lelkileg nagyon nehéz volt, hiszen rengeteget dolgoztam, úgy éreztem, hogy sínen vagyok, aztán bumm, szó szerint megszakadt az egész – megint. Miután újra tudtam versenyezni, sajnos nem alakultak jól a dolgaim. Nagyon sok döntő szettes mérkőzést vesztettem el olyan játékosok ellen, akik vagy megnyerték a tornát, vagy a következő hetekben mutattak kiemelkedő formát. Voltak lehetőségeim, győzhettem volna több meccsen is, de nem így lett, így nemhogy előrementem, hanem hátra. Éreztem, hogy közel vagyok, mégsem sikerült áttörnöm a falat, ami nagy nyomást tett rám, ezért sokszor görcsösen teniszeztem. Ez persze az önbizalmamnak sem tett jót, így ördögi körbe kerültem, amelyből többször elszalasztottam a kiutat. Ráadásul szerencsém sem volt, sőt…

– Mennyire volt nehéz ismét ITF-szinten küzdeni azért, hogy visszakerüljön a legjobbak közé?
– Nehéz volt újra megszokni a légkört, hiszen több mint tíz éve nem jártam ilyen összdíjazású versenyeken, és nem azt láttam magam előtt, hogy huszonkilenc éves fejjel ismét itt leszek. A ranglistahelyezésemtől függetlenül persze ismerték a nevem, így azt éreztem, hogy ezeken a kisebb tornákon mindenkinek az volt a célja, hogy megverjen, hiszen én már több mindent elértem, míg az ellenfeleim most igyekeznek magasabb szintre jutni. Nagyobb súlyt tettem magamra, túlzottan akartam a sikert, hogy kihozzam magamból a maximumot, így ez nem igazán sikerült. Ezen inkább a játéktudást értem, nem a küzdőszellemről, az akaratról van szó… Utólag mindig okosabb az ember, de talán könnyebb lett volna, ha tavaly levédetem a rangsoromat egyéniben és párosban is. Úgy lett volna nyolc nagyobb versenyre érvényes indulási jogom, köztük két Grand Slam, így viszont szinte a semmiről kellett mindent újrakezdeni.

– Azért nem lehetett egyszerű feldolgozni a visszaesést, hiszen a versenyek szervezettsége, színvonala sem ugyanaz.
– Ez így van, de nem sokkolnak a körülmények, nem esik le a korona a fejemről, hiszen nem is gondolom, hogy lenne rajta… Jártam minden nagy tornán, játszottam óriási, telt házas stadionokban, de nem felejtettem el, honnan jöttem, és tudom, hogy ezeken az eseményeken egyszer már végigrágtam magam, ráadásul nagyon hamar. Most is azt szeretném, hogy minél előbb ott lehessek a legnagyobb WTA-tornákon. Egyébként azok közül sem mindegyik olyan szuper, míg vannak olyan ITF-versenyek, amelyek kifejezetten jól össze vannak rakva.

– Mi ad erőt ebben a helyzetben?
– Szeretek teniszezni, és vissza akarok kerülni oda, ahol voltam, és ahová úgy érzem, hogy képességeim alapján még mindig tartozhatok. Ez még bennem van, és a motivációmmal sincs gond, ezért csinálom és dolgozom nap mint nap. Tartozom magamnak ennyivel, mert ha szögre akasztanám az ütőm, életem végéig ostoroznám magam, hogy túl hamar megfutamodtam.

– Miben kell előrelépnie, fejlődnie, hogy mihamarabb ismét a legjobbak között legyen?
– Talán kicsit nyugodtabban kellene játszanom. Nagyon nehéz a mostani mezőny, már ITF-szinten is vért izzadnak a játékosok, mert mindenki előbbre akar lépni a koronavírus miatt bizonytalanságban eltelt két év után, ezeken az ellenfeleken pedig muszáj átrágnom magam. Emellett sokszor előfordul az is, hogy selejtezőből induló teniszező nyer, mint például a budapesti WTA 250-es tornán, ami szintén azt mutatja, hogy kiegyensúlyozott a mezőny. Nyilván engem nem vigasztal, de sok, korábban a legjobb száz között rangsorolt versenyző „szenved” ITF-tornákon…

– Említette a súlyveszteséget, a Hungarian Grand Prix után a háttérben többen megjegyezték, mennyire „egyben van.”
– Igen, jó ezt hallani. Varsóban játszottam a visszatérésem óta a második WTA-tornán, ott is sokan meglepődtek, mennyit fogytam és milyen fitt vagyok. Nyilván így a játék is teljesen más, ütőt is váltottam, mert ehhez az erőbedobáshoz más kell, bízom benne, hogy ez is segít. Türelmesnek kell lennem: tenni a dolgomat és várni, mikor jön ki a lépés. Nem ez az első nehéz időszakom, van már ebben tapasztalatom, és valahogy mindig kijöttem ezekből, most is készen kell állnom és megragadnom a lehetőséget.

– Korábban mi lendítette át a mélypontokon?
– Az, hogy tudom, mindent megteszek, hogy jobb legyek, efelől semmi kétség nincs. Nemegyszer volt már így… Becsúszhat tízmeccses nyeretlenségi széria, teljesen mindegy, hogy épp WTA-tornát játszol és hatvanadik vagy a világranglistán, vagy ITF-versenyeken szerepelsz. Öt éve a budapesti fedett pályás verseny előtt, amelyet végül megnyertem, sorozatban hat mérkőzést veszítettem el. Előfordult korábban, hogy elegem volt az egészből, pedig sikeres voltam, nagy tornákat nyertem meg, de van, hogy a siker sem minden – ezt Ashleigh Barty visszavonulása is megmutatta. A tenisz nemcsak a munkám, a szenvedélyem is, így amíg élvezem, és úgy érzem, van értelme csinálni, addig küzdök.

– Mit gondol, meddig van értelme?
– Azért ha negyvenévesen ugyanitt tartanék, valószínűleg már nem játszanék… De most még nem vagyok olyan idős, hogy ne tudjak újra feljebb lépni.

– Mennyire segített mentálisan, hogy Stollár Fannyval elődöntőt játszottak Budapesten?
– Nagyon jó, hogy hosszú idő után ismét elődöntőzni tudtunk, ráadásul szép győzelmekkel a hátunk mögött, de úgy érzem, győznünk kellett volna a Rómain, így van bennem némi hiányérzet.

– Varsóban utána nem jött ki a lépés…
– Nagyon nem passzoltunk össze a lánnyal, akivel próbálkoztam, pedig kedvelem.

– Hogy látja a közeljövőt? Merre tart egyesben, mik a tervei párosban?
– A következő hetekben próbálok nagyobb versenyeken indulni, így az észak-amerikai viadalokat veszem célba. Ha egyesben is lehetőséghez jutok, annak örülök, de elsősorban a párosra koncentrálok, hogy ott lehessek a US Openen, és visszatérjek az elitbe. Ehhez azért némi szerencse is kellene, mert a párosrangsorom lutri. Nehéz felférni a táblára, így állandó társat találni is kínszenvedés, ráadásul garantált a korai fordulós kiemelt ellenfél.

– Kivel szeretne indulni az év utolsó Grand Slam-tornáján?
– Augusztus közepén lesz végleges a nevezési lista, addig javítanom kellene a ranglistahelyezésemen, hogy biztosan tudjak indulni. Szerencsére sokan szeretnének velem párosozni, de hogy a jelenlegi, százötven körüli rangsorommal beférjünk a US Openre, minimum top húszas partner kellene, s még így sem biztos, hogy elég lenne a kombinált ranglista. Ha ismét a legjobb száz között lennék, indulhatnék azokkal, akikkel már egyeztettem. A végszó ugyanaz: feljebb kell jönnöm a páros-világranglistán, addig nincs értelme konkrét nevekről beszélni.

– A US Openig vezető úton kivel, kikkel láthatjuk majd a pályán?
– Minden héten mással: az első partnerem a belga Greet Minnen lesz Vancouverben.

– Mi csak a mérkőzéseit látjuk – milyen háttérmunkát végez mostanában?
– Edzek folyamatosan édesapámmal, erőnléti edzéseim is vannak, figyelek az étkezésre, járok fizioterápiára, napi hat-nyolc óra munkát fektetek magamba. Amikor felkészülés van, edzek, kompromisszumok nélkül, amikor meccsem van, akkor játszom… Tizenkettőből tizenegy hónap ugyanígy néz ki az évben, ez nem változott.

– Mentális felkészülését segíti valaki?
– Év elején volt pszichológusom, próbálkoztam mentális trénerrel is, de arra jöttem rá, hogy az, aki segíteni tud, én vagyok. A környezetem persze lehet jó hatással rám, de nekem kell rendet tennem a fejemben, és akkor a teniszpályán is jobban fog menni a játék.

– A mostani helyzetét, lehetőségeit látva mivel lenne elégedett az idény végén?
– Nem tudom megmondani, mert próbálok nem rágörcsölni erre a kérdésre. Azt vallom, hogy a múlt az a múlt, most a jelenre figyelek, hogy megalapozzam a jobb jövőt, és a múltból csak meríteni tudok. Ha jól csinálom, biztos, hogy rendben lesz minden.