Tenisz: Fucsovics Márton augusztusban tér vissza a pályára

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.12. 14:02
null
Fucsovics Márton augusztusban visszatér és a kemény pályás szezonra fókuszál (Fotó: AFP)
Augusztusban teniszezik újra Fucsovics Márton, aki a 97. helyével a jelenlegi legjobb magyar férfi teniszező.

A Római Teniszakadémián zajló WTA-tornára kilátogató Fucsovics az MTI-nek elmondta, a pihenés és az erősítés ideje van most.

„Wimbledon óta próbálok lazítani és feltöltődni, ütőt nem fogtam mostanában. A makacs hátsérülésem nagyjából rendbe jött, csinálom a kardiót és a kondit, aztán a jövő hónapban következik a US Open, illetve előtte egy-két felvezető verseny” – fejtette ki a 30 éves játékos, mielőtt nekiállt volna autogramokat osztogatni a szurkolóknak.

Egyik edzője, Nagy Zoltán kiemelte, az a legfontosabb, hogy tanítványa mentálisan és fizikailag is rendbe jöjjön.

„Egy hosszabb hazai felkészülést tervezünk, mindenre hagyunk elég időt, hogy minél jobban sikerüljön az észak-amerikai kemény pályás szezon” – tette hozzá a tréner.

A Davis-kupa-válogatott vezére amiatt rontott a héten 38 helyet, hogy az oroszok és a fehéroroszok kizárása miatt Wimbledon után nem osztottak ranglistapontokat, így elvesztette a tavalyi negyeddöntőért kapott 350 pontot.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
6 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
6 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
22 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
Tegnap, 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
Tegnap, 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
Tegnap, 9:35

Marozsán bízik a jó folytatásban Sanghajban

Tenisz
2025.09.30. 19:01

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik