Tenisz: Floridában remekelt Kováts Zsolt

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.26. 09:44
null
Floridában remekelt Kováts Zsolt
Idén is lezajlott a szeniorok világbajnoksága, ahol a sportág legrutinosabbjai a minőségi játékot, a szervezők pedig a festői környezetet biztosították.

Pálmafák, sziklakertek és tavak ölelésében rendezték a szenior tenisz-világbajnokságot az Egyesült Államokban május első hetében. Kováts Zsolt világbajnoki bronzérmesként érkezett Floridába, miután tavaly Horvátországban párosban Eke Lászlóval sikerült maradandót alkotnia. Idén Kováts egyéniben, csapatban és párosban is megmérette magát. A tornának Boca Raton és Palm Beach adott otthont, ezeken belül is a legelegánsabb amerikai country clubok, amelyekben három korcsoportra – 50, 55 és 60 év felettiekre – osztották a mezőnyt. Válogatottunk a csapat-vb-n csoportjában az utolsó helyen végzett, s a helyosztók után a 19.-ként zárt a huszonnégyes mezőnyben, miközben az időjárási körülmények nem voltak „sportolóbarátak.”

„A torna sajátossága volt, hogy a floridai forróságban, déli tizenkettőkor játszottuk a mérkőzéseinket, a páratartalom is közel nyolcvanszázalékos volt. Ezekhez a körülményekhez nem voltunk hozzászokva, a melegebb éghajlatról érkezőknek ugyanakkor jelentős előnyt jelentett. Ennek ellenére az öt meccsemből hármat sikerült hoznom, nincs okom panaszra”   – mondta Kováts, aki egyéniben is ütőt ragadott, és a 128-as mezőnyben a legjobb harminckettő között talált legyőzőre.

Döntő szettben múlta felül brazil ellenfele, aki később az elődöntőig menetelt. A fő szám maradt utoljára, amelyet nemcsak a tavalyi harmadik hely indokol, hanem az is, hogy Kováts Zsolt az amerikai torna előtt a páros-világranglista kilencedik helyén állt az 55 éven felülieknél. A Kováts, Eke kettősnek a finn duó jelentette a végállomást a nyolcaddöntőben, egy úgynevezett „champions tie breakben”, ami tulajdonképpen tíz pontig tartó rövidített menetet jelent a döntő szett helyett.

„Nagy élmény volt az amerikai világbajnokság. Az eredmények tekintetében nem életem teljesítményét nyújtottam, de olyan környezetben, olyan teniszklubokban, olyan pályákon játszhattunk, amelyekbe egyszerű földi halandó nem teheti be a lábát, igaz, mi sem tehettük volna, ha nem itt rendezik a vébét” – méltatta a szervezést Kováts.

A húsz magyar indulót felvonultató világeseményen a hazai dominancia érvényesült, egyéniben, csapatban és férfi párosban is az amerikaiak diadalmaskodtak.     

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
3 órája

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
23 órája

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33
Ezek is érdekelhetik