Tenisz: Fucsovics legyőzője döntőzik Casper Ruuddal

I. SZ. P. K., MTII. SZ. P. K., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 07:20
null
Casper Ruud (Fotó: AFP)
Casper Ruud jutott be elsőként a döntőbe a miami tenisztorna férfi versenyében, miután a pénteki elődöntőben két játszmában kerekedett Francisco Cerúndolo fölé. Ellenfele a későbbi mérkőzésen a címvédő lengyel Hubert Hurkaczot búcsúztató, 18 éves Carlos Alcaraz lesz.

A világranglistán 103. argentin játékos az első szettben 4:4-ig tartotta a lépést a rangsorban nyolcadik norvég riválisával, ám ezt követően Ruud egy megnyert adogatójátékkal és egy brékkel lezárta a játszmát. A második szett lényegesen simábban alakult, Ruud 2:1-es vezetését követően kétszer is elvette Cerúndolo szervagémjét, és 1 óra 35 perc játék után megnyerte az elődöntőt.

Így készülhet a tizedik ATP-fináléjára, eddig hétszer nyert: tavaly ötször, illetve 2020-ban és idén Buenos Airesben.

Ruud ellenfele a fináléban a 18 éves, 14. helyen rangsorolt spanyol Carlos Alcaraz lesz, aki a torna második fordulójában Fucsovics Mártont búcsúztatta, az elődöntőben pedig a címvédő, nyolcadikként kiemelt lengyel Hubert Hurkaczot is megverte két szoros szettben, rövidítésben 7:6 (7–5), 7:6 (7–2)-ra.

A 18 éves Carlos Alcaraz két héttel ezelőtt elődöntős volt az Indian Wells-i Masters-tornán is, akkor példaképe, Rafael Nadal vetett véget a menetelésének. Miamiban a spanyol fiú Fucsovics Márton legyőzésével kezdett (6:3, 6:2), majd Marin Cilicet (6:4, 6:4), Sztefanosz Cicipaszt (7:5, 6:3) és a szerb szerb Miomir Kecmanovicsot (6:7, 6:3, 7:6) is megverte. Már az elődöntőbe jutásával történelmet írt, ő a legfiatalabb játékos, aki az Indian Wells-i és a miami 1000-es tornán is elődöntőbe jutott. Ugyanez a bravúr tinédzserként korábban Andre Agassinak, Andy Murraynek, Novak Djokovicsnak és Nadalnak sikerült, ők később mindannyian világelsők lettek.


Hirdetés
Carlos Alcaraz jó úton jár afelé, hogy a jövő (egyik) sztárja legyen (Fotó: Getty Images, archív)
Carlos Alcaraz jó úton jár afelé, hogy a jövő (egyik) sztárja legyen (Fotó: Getty Images, archív)

 

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (9 554 920 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Ruud (norvég, 6.)–F. Cerúndolo (argentin) 6:4, 6:1
Alcaraz (spanyol, 14.)–Hurkacz (lengyel, 8.) 7:6, 7:6

Legfrissebb hírek

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
15 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
18 órája

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
20 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
22 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
2025.09.30. 10:04

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
2025.09.30. 09:57

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21
Ezek is érdekelhetik