Bejött az 1.15-ös odds – Győri Ferenc jegyzete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.03.05. 23:03

Vereség esetén szurkolók, sportkedvelők körében megszokott a bűnbakkeresés. Kiemelni egy személyt, esetet, külső körülményt, ami a sikertelenséghez vezetett. Ha a Davis-kupa világdöntőjének selejtezőjében a magyar válogatott által elszenvedett 3–2-es ausztráliai vereséget nézzük, könnyen rá lehetne húzni a vizes lepedőt Piros Zsomborra, aki egyik egyéni mérkőzését sem tudta megnyerni, vagy éppen Fucsovics Mártonra, amiért nem húzta be a szombati találkozóját is Thanasi Kokkinakis pénteki legyőzése után. Mielőtt bárki túlzásokba esne: semmi más nem történt, mint hogy győzött a realitás. Úgy is fogalmazhatnánk, nem sikerült a bravúr a mieinknek – vagy, sportfogadásnyelven szólva, jött a nagyjából 1.15-ös odds.

A házigazda egyébként nehezen érvényesítette a papírformát, a vártnál jobban megizzadt, bár Lleyton Hewitt együtteséből kiemelkedett Alex de Minaur. A világranglistán harmincadik, 23 éves klasszis előbb biztosan múlta felül Pirost, majd szombaton nagyon magas színvonalú összecsapáson Fucsovicsot is legyűrte. Az egyébként rendkívül szimpatikus De Minaur ráadásul szülővárosában, Sydneyben szerepelt, ahol 2019-ben ATP-tornát nyert. Azon kívül, hogy nyilvánvalóan imádja a Ken Rosewall Arenát, most már azt is elmondhatja, hogy csapatával ott jutott be a Davis-kupa 2022-es világdöntőjébe. Ami a magyarokat illeti, az összkép pozitív, Fucsovics Márton egy hozzá hasonló erősségű játékostól kapott ki idegenben, a riválisnak leginkább kedvező borításon, és emellett hozta az idézőjelben kötelező pontot Kokkinakis ellen – ez teljes mértékben vállalható. Akik minden dicséretet megérdemelnek, azok párosunk tagjai, Maro­zsán Fábián és Valkusz Máté, hiszen a világranglista 11. és 53. helyezettjének kettősét csípték el két játszmában, amivel 2–1-es előnyhöz juttatták legjobbjainkat – a tavalyi torinói finálé után méltatlan szituációba kerülő Valkusz bizonyította, hogy a legnehezebb feladatokat is rá lehet bízni. A novemberben John Millmant és Marin Cilicet is hatalmas szívvel legyőző Piros Zsombor ezúttal szettet sem nyert, közelmúltbeli koronavírus-fertőzése jól láthatóan rányomta a bélyegét a teljesítményére.

Végezetül egy mondatot érdemes áldozni Nagy Zoltán megbízott szövetségi kapitányra is, aki Köves Gábor nehéz örökségét vette át: jól vizsgázott, s elárulta, szívesen folytatná a munkát. Állunk elébe, ahogyan abban is reménykedünk, szeptemberben nem pottyan ki a világcsoport elitjéből az utóbbi években remekül helytálló nemzeti csapatunk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik