Tenisz: Udvardy nem utazik a szentpétervári tornára

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.31. 15:17
null
Udvardy Panna koronavírussal bajlódik (Fotó: Dömötör Csaba)
Koronavírus-fertőzése miatt nem utazik el a jövő héten esedékes szentpétervári tornára Udvardy Panna, aki a hónap közepén első Grand Slam-főtábláján szerepelt az ausztrál nyílt teniszbajnokságon – közölte az MTI.

 

A világranglistán 91. játékos a magyar szövetség honlapján elmondta, az oroszországi verseny helyett karantén vár rá – mint megírtuk, koronavírussal bajlódik.

„Belázasodtam, pozitív lett a koronavírustesztem, így hét napig most karanténban leszek. Utána a dubaji WTA ötszázason, majd a guadalajarai versenyen szeretnék indulni. Aztán jön az amerikai etap: Indian Wells és Miami, azokat kifejezetten várom, hiszen mindkettő kedves nekem. Azonban most a legfontosabb, hogy mielőbb meggyógyuljak és újra edzésbe állhassak” – fejtette ki a 23 éves teniszező.

Az Australian Openen ugyancsak főtáblás Bondár Anna viszont ott lesz az oroszországi versenyen.

„A múlt héten én is már itthon edzettem, szerdán indulok Szentpétervárra, ahol selejtezőt játszom. Utána valószínűleg Dubaj és Doha következik” – árulta el terveiről a WTA-rangsor 84. helyezettje.

Legfrissebb hírek

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
4 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
4 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
20 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
Tegnap, 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
Tegnap, 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
Tegnap, 9:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
2025.09.30. 10:04
Ezek is érdekelhetik