Tenisz: 2021-ben Oszaka volt a legjobban kereső női sportoló

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.01.13. 21:21
null
Oszaka Naomi kereste tavaly a legtöbbet a női sportolók közül (Fotó: Getty Images)
A japán Oszaka Naomi 57.3 millió dolláros (17.74 milliárd forintos) éves bevételével a világ legjobban kereső női sportolója volt tavaly a Forbes amerikai gazdasági lap adatai alapján.
A csütörtökön közölt tízes lista szerint a női teniszezők világranglistájának korábbi éllovasának pénzdíja 2,3 millió dollár volt, míg további 55 millió dollár reklámszerződésekből jött össze. Köszönhetően annak, hogy az elmúlt másfél évben több mint tíz márkapartnerrel kötött megállapodást.

A lista első három helyét teniszező foglalja el – Oszakát a Williams nővérek követik –, a legjobb tíz között pedig öten képviselik a sportágat. Ez azonban az elmúlt tíz évet tekintve így is a legalacsonyabb szám, a 2019-es esztendőben ráadásul csak teniszező volt a tíz között.

A top 10-be a nemzetiségeket tekintve ugyancsak öten vannak az amerikaiak, melléjük – a japánon kívül – spanyol, dél-koreai, indiai és ausztrál sportoló került, utóbbi a női teniszezők világranglistáján jelenleg éllovas Ashleigh Barty.

Oszaka Naomi és a negyedik helyezett amerikai sztártornász, Simone Biles karrierjét a közelmúltban egyformán beárnyékolta mentális probléma, ami kihatással volt a sportteljesítményre, eredményekre is.

A tíz legjobban fizetett női sportoló összesen 166,6 millió dollárt keresett, ami a lap szerint 23 százalékos növekedést mutat 2020-hoz képest.

A LEGJOBBAN KERESŐ NŐI SPORTOLÓK TÍZES LISTÁJA

1. Oszaka Naomi (japán, tenisz) 57,3 millió dollár (2,3 milliós fizetés/55 milliós reklámbevétel)
2. Serena Williams (amerikai, tenisz) 45,9 millió (0,9/45)
3. Venus Williams (amerikai, tenisz) 11,3 millió (0,3/11)
4. Simone Biles (amerikai, torna) 10,1 millió (0,1/10)
5. Garbine Muguruza (spanyol, tenisz) 8,8 millió (2,8/6)
6. Jin Jong Ko (dél-koreai, golf) 7,5 millió (3,5/4)
7. P.V. Sindhu (indiai, tollaslabda) 7,2 millió (0,2/7)
8. Ashleigh Barty (ausztrál, tenisz) 6,9 millió (3,9/3)
9. Nelly Korda (amerikai, golf) 5,9 millió (2,4/3,5)
10. Candace Parker (amerikai, kosárlabda) 5,7 millió dollár (0,2/5,5)
Legfrissebb hírek

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
23 órája

De Minaur győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
Tegnap, 9:44

Udvardy Panna ismét két szettben nyert Palermóban

Tenisz
2025.07.24. 20:34

Udvardy Panna csak két játékot engedett ellenfelének, akivel vasárnap még együtt ünnepelt

Tenisz
2025.07.22. 21:41

„Mindenképp pozitívan értékelem a szereplésemet” – Bondár Anna a két elveszített hamburgi döntő után

Tenisz
2025.07.21. 21:06

Rá sem lehet ismerni a 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williamsre – fotó

Tenisz
2025.07.21. 15:23

Bondár már 59. a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.21. 09:02

Udvardy Pannáék nyerték meg a páros döntőt Jászvásáron

Tenisz
2025.07.20. 16:18
Ezek is érdekelhetik