Tenisz: az ITF nem követi a WTA-példát Peng Suaj-ügyben

Vágólapra másolva!
2021.12.06. 12:35
null
David Haggerty (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) nem függeszti fel a kínai rendezésű tornákat a Peng Suaj-ügy miatt – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

David Haggerty, az ITF elnöke a BBC-nek adott nyilatkozatában kifejtette: nem követik a női tenisztornákat szervező WTA példáját, amely múlt szerdán jelentette be a kínai viadalok felfüggesztését.

„Nem áll szándékunkban egymilliárd embert megbüntetni, ezért továbbra is megrendezzük az eseményeinket az országban” – mondta Haggerty, hozzátéve: az ügy megoldásához segítséget nyújtanak.

Az ITF a Billie Jean King-kupát és a Davis-kupát – a női és férfi válogatottak viadalát –, valamint a kisebb összdíjazású tornákat szervezi.

A 35 éves, párosban kétszeres Grand Slam-győztes Peng Suaj közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest, azt követően pedig sokáig nem adott életjelet magáról. A kínai sportági szövetség és a kormány sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését. A kínai kormánypárt nem közölte azt sem, hogy vizsgálja-e, mi történt Peng és a 75 éves Kao-li között. Utóbbi 2018-ban szinte teljesen eltűnt a közéletből. A napokban az állami televízióban elhangzott egy Pengnek tulajdonított angol nyelvű nyilatkozat, amelyben visszavonta korábbi vádjait.

Pengről bejegyzését követően három héttel később jelent meg először videó, akkor egy kínai ifjúsági tornán a pálya mellett állva integetett és teniszlabdákat írt alá a gyerekek számára, majd egyebek között Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is beszélt vele videotelefonon. Peng a beszélgetés során közölte, hogy biztonságban van pekingi házában, jól érzi magát, és barátaival, családtagjaival tölti az időt. A WTA-t azonban mindezek nem győzték meg, a szervezet szerint továbbra sem világos és egyértelmű, hogy Peng szabad-e és képes-e önálló, szabad döntéseket hozni vagy cselekedni kényszer nélkül.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nagy csatában kiharcolt győzelemmel kezdett a kantoni WTA-tornán

Tenisz
Tegnap, 10:17

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi Dalma nem bírt a negyedik kiemelttel az oszakai tenisztornán

Tenisz
2025.10.16. 07:29

Oszakai tenisztorna: Stollárék kikaptak a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.10.15. 06:55

Gálfi Oszakában, Bondár Csinanban jutott be a második körbe

Tenisz
2025.10.14. 08:55

Stollárék nem jutottak be a döntőbe Vuhanban

Tenisz
2025.10.11. 17:17

Bondár Anna és Gálfi Dalma is javított a világranglistán

Tenisz
2025.10.06. 11:16

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50
Ezek is érdekelhetik