Tenisz: Berrettini nem lép pályára a Davis-kupa döntőjében

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.11.19. 14:24
null
Az ATP-vb után a Davis-kupa-döntőt is kihagyja Berrettini (Fotó: AFP)
Matteo Berrettini pénteken bejelentette, hogy sérülése miatt nem állhat az olasz teniszválogatott rendelkezésére a jövő héten rajtoló Davis-kupa-döntőben.

 

A 25 éves játékos kedden visszalépett a torinói ATP-világbajnokságtól, mert a hasfalát fájlalta, a helyét honfitársa, Jannik Sinner vette át.

A Davis-kupa 18 csapatos fináléját jövő csütörtöktől december 5-ig rendezik három helyszínen, Madridban, Torinóban és Innsbruckban. A társházigazda olaszok az amerikaiakkal és a kolumbiaiakkal vívják csoportmeccseiket Torinóban, ott, ahol a magyar válogatott előbb az ausztrálokkal, majd a horvátokkal csap össze.

„Ez az utolsó dolog, amit be akartam jelenteni pályafutásom legjobb idényének végén – mondta visszalépésével kapcsolatban a wimbledoni döntős Berrettini.Fantasztikus év van mögöttem, tele érzelmekkel, győzelmekkel, fájó vereségekkel és szerencsétlen sérülésekkel. Ez utóbbi miatt nem tudok részt venni a Dk-ban idén. Fájdalmas és csalódást keltő napokon vagyok túl."

A legjobb olasz játékos kiválásával Jannik Sinner, Fabio Fognini, Lorenzo Sonego és Lorenzo Musetti alkotja az olasz csapatot.

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
4 órája

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
Tegnap, 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik