Tenisz: Nadal néhány hét múlva kezdheti el a munkát

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.09.11. 14:34
null
Rafael Nadal néhány hét múlva kezdheti el az edzéseket (Fotó: AFP)
A lábsérüléssel küzdő Rafael Nadalt Barcelonában kezelték, de már otthon folytatja rehabilitációját annak érdekében, hogy jövőre visszatérhessen a férfi teniszezők mezőnyébe – írja az MTI.

A 20 Grand Slam-győztes spanyol sztárjátékos szombaton Instagram-oldalán tájékoztatta rajongóit állapotáról. Mint írta, a korábbi módszerektől eltérő módon kezelték lábfájdalmait, melyek először 2005-ben jelentkeztek nála.


„Elmondhatom nektek, hogy csapatom tagjaival és orvosi stábommal együtt voltam Barcelonában a lábam miatt. Most még néhány nap teljes pihenésre van szükségem és még néhány hétre, mielőtt elkezdhetem a munkát” – írta a 35 éves teniszező, aki nem részletezte, hogy milyen kezelést kapott, csapatától kiszivárgott információk szerint ugyanakkor műtéti beavatkozásra nem volt szüksége.

Nadal azt is elárulta, hogy azért próbálkozott új módszerrel, hogy még néhány évig teniszezhessen.

A spanyol klasszis – aki jelenleg ötödik az ATP-rangsorban – idén mindössze hét tornán tudott pályára lépni, ezek közül kettőn, Barcelonában és Rómában diadalmaskodott. Nadal korábban lemondta szereplését a wimbledoni teniszbajnokságon és a tokiói olimpián, s augusztus 20-án jelentette be, hogy idén már egyetlen viadalon sem lép pályára.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
15 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
18 órája

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
20 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
22 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
2025.09.30. 10:04

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
2025.09.30. 09:57

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21
Ezek is érdekelhetik