Wimbledon: visszalépett a tornától a női címvédő Simona Halep

Vágólapra másolva!
2021.06.25. 13:14
null
Simona Halep visszalépett (Fotó: AFP)
Simona Halep, a női verseny címvédője visszalépett a jövő hétfőn rajtoló wimbledoni tenisztornától.

A 29 éves román teniszező pénteki bejelentése szerint vádlisérülése nem jött rendbe, emiatt pedig kénytelen kihagyni a viadalt, amit 2019-ben megnyert.

A kétszeres Grand Slam-bajnok, a világranglistán harmadik játékos a római salakpályás tornán sérült meg, emiatt a Roland Garroson sem tudott pályára lépni. A wimbledoni tornát tavaly nem rendezték meg.

Hatvankét év után lesz kínai férfi teniszező a főtáblán Wimbledonban
A világranglistán a kínai férfi játékosok között legelőkelőbb helyen álló Csang Cse-csen a 178. pozíciót foglalja el, honfitársai közül a következő a 268. A 24 éves teniszező a selejtező utolsó körében négy szettben bizonyult jobbnak az argentin Francisco Cerundolónál (117.).

A torna honlapja kiemelte: az 1920-as évektől kezdve az 1950-es évekig bezárólag több kínai játékos is indult férfi egyesben a világ legrangosabb füves pályás teniszversenyén, 1959 óta viszont Csang Cse-csen lesz az első.

Amíg a kínai női szakág Li Na személyében klasszist is fel tudott vonultatni a közelmúltban (2011-ben Roland Garrost, 2014-ben Australian Opent nyert, Wimbledonban negyeddöntős, a US Openen elődöntős is volt), addig az 1968 óta tartó open érában mindössze három kínai férfijátékos szerepelhetett Grand Slam-torna főtábláján férfi egyesben. Vu Ti (2013, 2014, 2016), Csang Cö (2014, 2015),és Li Csö (2019) azonban kivétel nélkül Melbourne-ben lépett pályára.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
6 órája

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
7 órája

Wimbledon: Paolini szakított edzőjével, Dimitrov mellett Sinner is megsérült

Tenisz
15 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2025.07.07. 22:10

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.07. 19:12

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:30

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:01
Ezek is érdekelhetik