Tenisz: Jó munkát végeztem és jó formában vagyok – Rafael Nadal

Vágólapra másolva!
2021.04.12. 11:49
null
Rafael Nadal optimista a monte-carlói torna előtt (Fotó: AFP)
A 11. Masters-elsőségére hajtó Rafael Nadal optimistán várja a rajtot, úgy érzi, sikerült jó formába hoznia magát a monte-carlói tenisztorna előtt.

 

A világranglista harmadik helyén álló teniszező a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta, hogy úgy érzi, jó munkát végzett a felkészülés során, és magabiztosan vág neki az év első salakpályás versenyének. „Elérkezett az idény egyik legfontosabb időszaka nekem. Az elmúlt napokban Monacóban készültem, és úgy érzem, készen állok a tornára.”

Rafael Nadal a 2021-es évben eddig csak az Australian Openen játszott tétmérkőzést, akkor a negyeddöntőig jutott, ahol 2:0-s előnyt követően kapott ki 3:2-re a görög Sztefanosz Cicipasztól. A tornával kapcsolatban elmondta, szerencsések voltak, hogy játszhattak és folytathatták a munkájukat anélkül, hogy szünetet kellett volna tartaniuk. „Nem panaszkodhatunk – tette hozzá a korábbi világelső.”

A spanyol klasszis az idei monte-carlói versenyen tizenegyedik ATP Masters-tornagyőzelméért száll harcba harmadik kiemeltként. Nadal első ellenfele a legjobb 16 közé jutásért az argentin Federico Delbonis és a francia Adrian Mannarino párharcának győztese lesz.

Legfrissebb hírek

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
Tegnap, 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33

Auger-Aliassime négy év után újra elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.03. 22:34
Ezek is érdekelhetik