Laver-kupa: a US Open-győztes is ott lesz a 2021-es tornán

Vágólapra másolva!
2020.11.25. 10:11
null
Az európai csapat eddig mind a háromszor legyőzte a világválogatottat (Fotó: AFP)
Az idei US Open-bajnok Dominic Thiem vállalta a szereplést a jövő szeptemberi férfi tenisz Laver-kupán.

 

Az osztrák játékos Roger Federer után a második, aki elígérkezett az európai és a világválogatott negyedik összecsapására, amelynek Boston ad otthont szeptember 24. és 26. között.

A Laver-kupát 2017-ben rendezték meg először Prágában, akkor az európaiak 15–9-re győztek. Egy évvel később, Chicagóban és tavaly Genfben is címvédést láthattak a nézők: előbb 13–8-as, majd 13–11-es európai sikert hozott az összecsapás, amelyen a teniszvilág legjobbjai léptek pályára.

A negyedik felvonásra idén került volna sor Bostonban, ám azt a tenisznaptár koronavírus-járvány miatti változásait követően egy évvel elhalasztották.

A torna névadója a 82 éves ausztrál Rod Laver, aki kétszer (1962, 1969) is megcsinálta a Grand Slamet, azaz egy naptári éven belül mind a négy kiemelt viadalt megnyerte. Erre azóta egyetlen férfijátékos sem volt képes.

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.10.03. 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik