Tenisz: ahol a pincér a főnökre fogad – Roland Garros-döntő a Novak Caféban

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (Belgrád), NAGY-PÁL TAMÁS (videó)KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (Belgrád), NAGY-PÁL TAMÁS (videó)
Vágólapra másolva!
2020.10.12. 07:08
null
A kávézót a visszafogott bizakodás jellemezte, még kétszettes hátrányban is (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport stábja Belgrádban, Novak Djokovics és családja kávézójában követhette végig a szerb teniszező és Rafael Nadal összecsapását a Roland Garros döntőjében. Bár vendéglátóink szempontjából a boldog végkifejlet elmaradt, így is különleges sportélményben és hangulatban volt részünk. 

Novak Djokovics–Rafael Nadal 0:6.

Második szett, első gém – 40:40. Djokovics széleset üt, majd egy nyerő tenyeressel válaszol. Megfuttatja Nadalt, aki így a hálóba üt, ezzel előny a szerbnél, de még mindig nincs vége a játéknak. Aztán Djokovicsnak sikerül befejeznie, megvan az első játéka – 1:0!

A kávézóban köröttünk ülő vendégek mind tapsolni kezdenek. Egy-egy „Igen!” felkiáltás is elhangzik. Hogyne hangozna fel, hiszen nem egy egyszerű belgrádi kávézóban ülünk, hanem a Novak 1 Étteremben. A szerb teniszcsillag és családja éttermében.

(…)

Novak Djokovics plakátja már messziről „leinti” a járókelőket, „itt a hely, amit keresel” (Fotó: Szabó Miklós)
Novak Djokovics plakátja már messziről „leinti” a járókelőket, „itt a hely, amit keresel” (Fotó: Szabó Miklós)

Az utcafronton óriási Djokovics-plakát kelleti a helyet, a képen a ma már 33 éves teniszező jóval fiatalabbnak mutat, széles mosollyal int – mintha csak jelezni akarna valamit, „itt állj meg, fiatal barátom, ezt a helyet kerested!” – s valóban a kávézó és étterem bejárata tárul elénk a járdát szegélyező fák lombjai mögött.

Bent szinte minden eleganciát áraszt. A fakazettás bútorok között vörös szőnyeg vezet az asztalok felé. Bal kézre egy ember nagyságú Djokovics-szobor, harci öltözetben, kezében viszont kard helyett teniszütő. Az eleganciát egyedül egy kék színű hószán és néhány klasszikus sportposzter töri meg.

A  kávézóba érkezőket Novak Djokovics szobra köszönti, a teniszező  harcidíszben, kard helyett viszont ütőt forgatva (Fotó: Szabó Miklós)
A kávézóba érkezőket Novak Djokovics szobra köszönti, a teniszező harcidíszben, kard helyett viszont ütőt forgatva (Fotó: Szabó Miklós)

Az első teremben projektor, a Roland Garros főcíme után a narancsszínű salak képe szinte betölti az egyébként minimálisan bevilágított teret. A játékosokat – Nadalt is – taps fogadja. Egy maszkos pincér azonnal felénk lép, asztalt kérünk és egy kávét, no meg engedélyt ahhoz, hogy fotózhassunk és néhány videót készítsünk meccs közben. „Persze, természetesen” – jön a rövid válasz, majd eltűnik a sarkon. Néhány pillanattal később már határozott léptekkel tér vissza és vezet minket a helyünkre.

Jobb kéznél egy újabb vitrin fejmagasságban, benne – láthatóan alaposan végiggondolt világítás mellett – az üvegből készült, világelsőknek járó trófea. A 2011-es ranglistaelsőségért járó.

AZ NSO TV HÁROM ÉVVEL KORÁBBI RIPORTJA A HELYSZÍNRŐL

Nadal magabiztosan kezd. A salakkirálytól mi mást lehetne várni? Persze Djokovics is kiváló formában várhatta az összecsapást. A realitás mégis azt mondatta: a Párizsban már 12 GS-trófeát magasba emelő spanyol az esélyes. Ennek ellenére sorra érkeznek a vendégek, fogynak a helyek. Mi sem természetesebb, a kávézóban található minden képernyőn a meccs megy.

A spanyol fölénye kitart, fokozatosan ellép. Kis túlzással még a megnyert labdamenet is ritkaságszámba megy, aztán mikor Djokovics üt egy tényleg tetszetős fonák-egyenest a vonal mentén, érezhetően izgalomba jön a nézősereg. „That was beautiful” („Ez gyönyörű volt”) mondja az egyik szomszédos asztalnál ékes, ám szűkszavú angolsággal az egyik vendég.

A világelsőnek járó ATP-trófea (Fotó: Szabó Miklós)
A világelsőnek járó ATP-trófea (Fotó: Szabó Miklós)

A világ minden tájáról járnak a Novak 1-be teniszkedvelők. A bejáratnál kihelyezett vendégkönyvben sem találni panaszt, annál inkább a világ különféle pontjairól – Sanghajtól Arizonáig és Brazíliavárosig, Dohától, Athénon át Londonig – jött vendégek hálás, a kiszolgálást és Djokovics játékát egyaránt dicsérő üzeneteit. „Te vagy a hősünk, te vagy az inspirációnk, igazi legenda vagy” – szól az egyik bejegyzés és még tucatnyi hasonlót lehetne idézni.

A pincérek sürögnek-forognak. „Szívesen beszélgetnénk valakivel az étteremről, no és persze róla” – biccentek a fejemmel a képernyő felé, ahol Djokovics egyre nagyobb hátrányt szed össze Nadallal szemben. „Örömmel, de csak meccs után” – jön a válasz a főpincértől, aki aztán már fordul is tovább, hogy felvegyen egy újabb rendelést.

Kávé „Djokovics-módra” meccsnézéshez (Fotó: Szabó Miklós)
Kávé „Djokovics-módra” meccsnézéshez (Fotó: Szabó Miklós)

A VIP-terem ajtaja csupán résnyire nyitva, bent egyetlen elegáns ruhába öltözött őszülő halántékú úr ül, a tekintetét le sem veszi a tévéről. Az egyik pincér gyorsan odébb is hesseget minket, mutatja, oda ne fotózzunk, ne videózzunk be. A vendégkönyvben található bejegyzések szerint Novak édesapja Szrdjan Djokovics is gyakran tölti idejét az étteremben azok alatt a meccsek alatt, amelyekre nem tud elutazni…

Az első után a második szett is Nadalé lesz.

A két játszma közti szünetet kihasználva az óriási vitrinek és a falakon lógó, tucatnyi bekeretezett fotó újabb részleteit van idő felfedezni. A Djokovics által megnyert öt wimbledoni serleg mindegyike itt van tőlünk karnyújtásnyira. De a nyolc Australian Open-trófeából is megtalálunk pillanatok alatt négyet.

Djokovics és Nadal összecsapásából ezúttal a spanyol nagy fölénnyel jött ki győztesként (Fotó: Szabó Miklós)
Djokovics és Nadal összecsapásából ezúttal a spanyol nagy fölénnyel jött ki győztesként (Fotó: Szabó Miklós)

Elkezdődik a harmadik játszma, s két pincér a szusszanásnyi idejét kihasználva, egymástól fél méterre megáll, jó egy percig pihentetik a tekintetüket a projektor képén. Most vagy soha. „Itt minden alkalmazott szerelmes a teniszbe?” – kérdezem a hely hangulatát (talán romantikáját?) átvéve. „Mi sem természetesebb. Pincér bárhol lehet az ember, de itt dolgozni sokkal többet jelent. Lehet, ma nem láthatják majd, de nézzék csak meg ezt a helyet, amikor Novak nyer” – hangzik a lelkes válasz, és a maszk alatt talán egy mosoly is jár hozzá.

Az asztaloknál ülők mosolya viszont láthatóan egyre szélesebb. Nadal kétszettes előnyben ugyan, de a harmadik játszma egészen más forgatókönyv szerint zajlik. A két gigász kiegyenlített csatát vív, „Yesss” („Igeeen”) zúg fel ismét az egyik asztal. A teniszre jellemző „kisujjeltartott” taps egyre erőteljesebbé válik. Djokovicsnak 0:6, 2:6, 4:3-nál esélye nyílik arra, hogy egy brékkel egy lépésre kerüljön az első megnyert szetthez, de 15:40-nel kezd, majd jön egy nagyszerű tenyeres (igazi, tenyérösszecsapós taps a jutalma), ám 30:40-ről már nem tud visszajönni, megcsúszik és kiüti a fonákot – 0:6, 2:6, 4:4.

A fokozódó hangulat pillanatok alatt szerteillan. A szerb által szerzett mindegyik pontért jár a taps, a tévéközvetítésből beszűrődik egy-egy „Novak! Novak!” felkiáltás, amit néhányan az étteremben is átvesznek. Egy vörös kabátos hölgy, aki végig feltűnően egyenes háttal, már-már meghökkentő feszültséget sugárzó tekintettel, kezeit tördelve követte egész eddig a játékot, megcsóválja a fejét, majd a grimaszból pillanatok alatt visszavált a merev, jóval kevesebb érzelemről árulkodó nézéséhez.

Most Nadal kerül közel a brékhez, a spanyol óriásit mentene a pálya bal csücskében, de a magas ívű labda csak nem hullik be a másik térfél jobb csücskébe – az ember azon kapja magát, visszatartja a levegőt, majd a megkönnyebbülten sóhajtó szerbekkel és Djokovics-drukker britekkel együtt fújja csak ki.

A megnyert labdamenetekért is olyan taps járt időnként, mintha legalább szettet értek volna Djokovicsnak (Fotó: Szabó Miklós)
A megnyert labdamenetekért is olyan taps járt időnként, mintha legalább szettet értek volna Djokovicsnak (Fotó: Szabó Miklós)

A feltámadás elmarad: Párizs királya, az immár 13-szoros Roland Garros-győztes Rafael Nadal három szettben behúzta a mérkőzést.

A VIP-terem eddig résnyire nyitott ajtaja teljesen bezárul.

„Az apja az, ugye?” – kérdezzük a pincért.

„Ő. Ha meglett volna a győzelem, biztos fogadná is önöket – feleli, miközben összegyűri a bő egy órája még büszkén felénk mutatott szelvényét. Djokovics nem tudott nyerni és így ő sem. – Ez nem az a pillanat.”

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
Novak Djokovics (szerb, 1.)–Rafael Nadal (spanyol, 2.) 0:6, 2:6, 5:7

Legfrissebb hírek

A szerb női válogatottak munkáját koordinálja az előző idény végén visszavonuló Andrea Lekics – hivatalos

Kézilabda
13 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
17 órája

Vb-selejtezők: szurkolói viselkedése miatt megbírságolták a szerbeket

Foci vb 2026
18 órája

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
20 órája

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
20 órája

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30
Ezek is érdekelhetik