Tenisz: Fucsovics Márton hazai pályán aratott tornagyőzelmet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 19:35
null
Fucsovics visszavágott Marozsánnak legutóbbi vereségéért (Fotó: Sipeki Péter)
Fucsovics Márton nyerte meg a szülővárosában, Nyíregyházán rendezett Marso-Bige-kupa elnevezésű teniszversenyt.

A magyar tenisz Davis-kupa-válogatott vezére a háromnapos viadal hétfői elődöntőjében – miután előző három meccsén összesen nyolc gémet vesztett – 6:2, 6:2-re legyőzte az idei fedett pályás országos bajnok Fajta Pétert, akit negyedikként emeltek ki. A másik ágon a második kiemelt Marozsán Fábián 6:1, 6:4-re verte a szintén Davis-kupa-kerettag Nagy Pétert (3.) a Marso Tenisz Centrum salakpályáján.

A délutáni fináléban a világranglista 84. helyén álló Fucsovics – a verseny első kiemeltje – 6:4, 5:7, 6:2-re nyert Marozsán Fábián ellen.

„Örülök, hogy a US Open előtt be tudtunk iktatni még egy versenyt, mindenképpen revánsot akartam venni Fábin a legutóbbi vereségemért” – mondta a győztes döntőt követően Fucsovics. Hozzátette, nehéz meccsen van túl, azt pedig nagyon élvezte, hogy sokan kilátogattak és a helyszínen szorítottak neki.

A 28 éves Fucsovics legutóbb 2012-ben versenyzett szülővárosában, amikor – noha legyőzte az akkor csúcsformában lévő Ernests Gulbist – a magyarok 3–2-re kikaptak a lettektől a Davis-kupa euro-afrikai zónájának II. csoportjában.

A mindössze hatfős női tornát a junior párosban Australian Open-bajnok Nagy Adrienn nyerte meg, aki a döntőben 3:6, 6:2, 6:3-ra megverte a 15 éves Dankó Vanessát.

A viadal összdíjazása 400 ezer forint volt, melyből 300-at a férfiak, 100-at pedig a nők között osztottak szét.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
21 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
Tegnap, 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53
Ezek is érdekelhetik