Videó: Novak Djokovics kipróbálta a szumót Tokióban

Vágólapra másolva!
2019.09.30. 12:33
A Rakuten által támogatott nyílt teniszbajnokság kapcsán Japán fővárosában, Tokióban tartózkodik az ATP világranglistáját vezető Novak Djokovics. A szerb teniszező ebből az alkalomból ki is próbálta a helyiek egyik kedvelt sportját, a szumót – maradjunk annyiban, kevés sikerrel.

Persze ez nem meglepő – 188 centis magassága és körülbelül 78-80 kilogramm körüli tömege nem predesztinálja arra, hogy a nála jóval nagyobb termetű szumósokkal felvehesse a harcot. A Djokovics által is emlegetett Akebono Taro például 203 centiméteres és 233 kilogrammos termettel küzdött.

„Nagyszerű élmény volt, sosem próbáltam még ezt korábban. Japán egyik legnépszerűbb sportja. Tegnap telefonon elmondtam édesapámnak, hogy lesz lehetőségem találkozni néhány szumóssal. Mind a ketten emlékszünk még arra, amikor otthon néztük Akebonót, akinek sokszor szurkoltunk. Úgy éreztem, az én alkatom valahogy nem igazán megfelelő ehhez a sporthoz… Talán ha háromszor ekkora lennék, versenybe szállhatnék!”
– jegyezte meg Djokovics viccesen az ATP-nek.

#AusOpen on Twitter

You want sumo this? @DjokerNole | @rakutenopen https://t.co/j5vlolwUwL

Novak Djokovic on Twitter

Thank you Tokyo for honoring me with the experience of your sacred sumo sport #NovakGoesSumo https://t.co/ZfyDVCcXmT

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
17 órája

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
18 órája

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
21 órája

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50
Ezek is érdekelhetik