Tenisz: Stollár szetthátrányból jutott tovább Washingtonban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 21:11
null
Stollár Fanny reménytelennek tűnő helyzetből nyert Washingtonban (Fotó: Koncz György)
Stollár Fanny szetthátrányból fordítva jutott a selejtező második fordulójába a 250 ezer dollár összdíjazású washingtoni női tenisztornán.

A világranglistán 224. magyar játékos a 6:2-re elvesztett első játszma után 3:0-s hátrányban volt a kínai Ju Hsziao-ti (296.) ellen, innen fordítva nyerte meg a közel két és fél órás találkozót.

„Nem volt könnyű meccs, hiszen csak tegnap érkeztem Európából és még nem sikerült átállnom. Ráadásul kemény pályán sem edzettem még és a Palermóban összeszedett csuklósérülésem sem akar javulni. Ez mind rányomta a bélyegét a kezdésemre, de szerencsére a második szett közepén sikerült elkapnom a fonalat és belelendülni a játékba” – mondta el honlapunknak a teniszező a mérkőzést követően.

WTA-TORNA, WASHINGTON (250 000 dollár, kemény pálya)

SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Stollár Fanny–Ju Hsziao-ti (kínai) 2:6, 6:3, 7:5

Szombaton a palermói és a jurmalai WTA-tornán is lejátszották az elődöntő mérkőzéseit.

WTA-TORNA, PALERMO (250 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Teichmann (svájci, 8.)–Szamszonova (orosz) 6:3, 6:1
Bertens (holland, 1.)–Badosa (spanyol) 6:1, 7:5

WTA-TORNA, JURMALA (250 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Sevastova (lett, 1.)–Potapova (orosz, 6.) 6:4, 6:2
Kawa (lengyel)–Pera (amerikai) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek

Stollárék döntő szettben alulmaradtak a 2. helyen kiemelt olasz párossal szemben

Tenisz
2025.09.02. 01:19

Djokovics esélyt sem adott, nyolcadszor is legyőzte német ellenfelét

Tenisz
2025.09.01. 07:15

Stollárék kiejtették a 16. helyen kiemelt orosz párost a US Openen

Tenisz
2025.08.29. 23:27

Babosék nehéz ellenfelet kaptak a US Openen, Stollár volt párospartnerével néz majd farkasszemet

Tenisz
2025.08.28. 17:57

Stollár búcsúzott párosban Clevelandben

Tenisz
2025.08.17. 22:59

Az első körben búcsúztak Stollárék Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.10. 22:36

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2025.07.31. 03:00

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34
Ezek is érdekelhetik