Tenisz: Kvitová tanúskodott a feltételezett támadója ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 17:03
Petra Kvitová, a januári ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőse kedden tanúvallomást tett egy csehországi bíróságon, a feltételezett támadója ellen folyó perben.

A kétszeres wimbledoni bajnokot 2016. december 20-án, prostejovi otthonában sebesítette meg késsel egy betörő. Kézsérülése olyan súlyos volt, hogy meg kellett műteni, három hónapig nem is foghatott ütőt, a teniszpályára 2017 májusában térhetett csak vissza.2016. december 20-án, prostejovi otthonában sebesítette meg késsel egy betörő. Kézsérülése olyan súlyos volt, hogy meg kellett műteni, három hónapig nem is foghatott ütőt, a teniszpályára 2017 májusában térhetett csak vissza.

Kvitová tanúvallomását a tavaly májusban elfogott vádlott ügyvédje kérte. A teniszező nem lépett be a brnói bíróság tárgyalótermébe, hanem egy másik helyiségből tett vallomást, hogy ne kelljen találkoznia feltételezett támadójával.

A kétszeres wimbledoni bajnok játékos nem nyilatkozott a sajtónak, szóvivőjén keresztül azt üzente, nagyon örül, hogy már túl van a történteken.

Kvitová az azóta már világelső japán Oszaka Naomival játszotta a döntőt Melbourne-ben, és csak három szettben maradt alul.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
19 perce

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szocsouban

Tenisz
1 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
4 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
Tegnap, 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
Tegnap, 10:04

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
Tegnap, 9:57

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53
Ezek is érdekelhetik