Tenisz: 14 éven aluli tehetségek találkoznak Budapesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.01. 13:23
null
A főszereplők
Nyolc ország 24 tehetséges játékosa érkezett meg Budapestre, hogy összecsapjon az Európai és a Magyar Teniszszövetség által rendezett Winter Cup selejtezőjében.

 

Fővárosunkban a 14 éven aluliak versenyét tartják meg, a magyar válogatottban Molnár Kitti, Udvardy Luca és Dankó Vanesa kap bizonyítási lehetőséget – utóbbi kettőnek duplán hazai pályát jelent, hogy a Budai Tenisz Centrum kemény pályáin zajlanak majd a mérkőzések, hiszen ők az ott működő akadémián, a Blue Tigers Clubban készülnek a mindennapokban.

A mieink pénteken délután Portugália ellen kezdenek, két egyéni és egy párostalálkozóval – a csoport másik két tagja Ausztria és Lengyelország, a hétvégén ők következnek.

Tavaly, ugyancsak a BTC-n, remekül sikerült az U16-os fiúk szereplése, hiszen Velcz Zsombor, Fajta Péter és Buzonics Dominik bejutott az európai nagydöntőbe. Ha az U14-es lányok megismétlik ezt a sikert, tehát megnyerik csoportjukat, február 15. és 17. között a csehországi Rakovníkban folytathatják.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
17 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik