Tenisz: Sarapova megsérült, Bouchard-nak meccslabdája volt

Vágólapra másolva!
2019.01.04. 11:21
Combsérülés miatt a második játszmában feladta az Arina Szabalenka elleni mérkőzését Marija Sarapova a sencseni kemény pályás női tenisztorna negyeddöntőjében.

A korábbi világelső a második szett közepén, 6:1, 4:2-es hátrányban jelezte ellenfelének és a mérkőzésvezetőnek, hogy nem tudja folytatni a meccset.

Az aucklandi viadalon a címvédő Julia Görges csaknem két és fél órás találkozón, szetthátrányból felállva és meccslabdát hárítva kerekedett Eugenie Bouchard fölé. A német hölgy a döntő játszma rövidítésében látványos ütésváltás végén értékesítette saját maga harmadik mérkőzéslabdáját.

Ugyancsak az új-zélandi viadalon Babos Tímea kiejtője, a 18 éves Bianca Andreescu is bejutott az elődöntőbe: a kanadai színekben versenyző lány csütörtökön Caroline Wozniackit verte meg, míg pénteken egy másik korábbi világelső, Venus Williams felett diadalmaskodott.

WTA-TORNA, BRISBANE (1 000 000 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
Vekic (horvát)–Szasznovics (fehérorosz) 6:2, 6:0
Ka. Plísková (cseh, 5.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:1, 1:6, 6:1
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Vekic (horvát)–Ka. Plísková (cseh, 5.)
Curenko (ukrán)–Oszaka (japán, 2.)

WTA-TORNA, SENCSEN (750 000 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ (ÁGRAJZ SZERINT)
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Sarapova (orosz, 5.) 6:1, 4:2-nél Sarapova feladta
Vang Ja-fan (kínai)–Niculescu (román) 2:6, 7:6 (7–4), 6:1
Riske (amerikai)–Cirstea (román) 7:5, 6:1
Zvonarjova (orosz)–Kugyermetova (orosz) 4:6, 7:5, 6:3

WTA-TORNA, AUCKLAND (250 000 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ (ÁGRAJZ SZERINT)
Andreescu (kanadai)–V. Williams (amerikai, 6.) 6:7 (1–7), 6:1, 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani, 3.)–Sorribes Tormo (spanyol) 6:3, 6:2
Kuzmová (szlovák)–Anisimova (amerikai) 6:3, 2:6, 6:4
Görges (német, 2.)–Bouchard (kanadai) 3:6, 6:3, 7:6 (8–6)

Legfrissebb hírek

Swiatek és Szabalenka is szettveszteség nélkül menetel a Roland Garroson

Tenisz
2 órája

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
21 órája

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
Tegnap, 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43
Ezek is érdekelhetik