Tenisz: Babosék döntő rövidítésben bukták el a madridi finálét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.12. 15:22
A harmadik helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros a szombati fináléban döntő rövidítésben – 2:6, 6:4, 10–8 – kapott ki az első helyen rangsorolt Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina párostól a madridi salakpályás tenisztorna női versenyében.

Babos Tímeáék nagyszerűen kezdték a mérkőzést, s rögtön brékelték ellenfelüket. Noha 3:2-es vezetésnél elvette az adogatásukat a Makarova, Vesznyina kettős, a Babos, Mladenovic páros a folytatásban rákapcsolt, s egymás után kétszer is brékelte az első rangsoroltat, amivel 6:2-re behúzta az első szettet.

A harmadik kiemelt Babosék a második játszmát is jól indították, hisz elvették Makarováék adogatását, ám az orosz páros ezután rögtön kétszer is brékelt – Babosék ugyan 4:4-re egyenlítettek, de ekkor kulcsfontosságú szervájukat bukták el, s Makarováék 6:4-re hozták a szettet.

A döntő rövidítés elején a Babos, Mladenovic páros beragadt: noha az oroszok 3–0-val kezdték a szuper tie breaket, Babosék visszakapaszkodtak, ám a végjátékot az első rangsorolt duó bírta jobban, és 10–8-ra behúzta a döntő rövidítést, ezzel megnyerte a madridi tornát is.

WTA-TORNA, MADRID (6 685 828 dollár, salak)
PÁROS, DÖNTŐ
Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina (mindkettő orosz, 1.)–Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.) 2:6, 6:4, 10–8

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
23 órája

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik