Aus. Open: rekordbüntetést kapott a visszalépő M. Zverev

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.23. 11:57
null
Mischa Zverev nem jól tette, hogy elindult az Australian Openen (Fotó: AFP)
Rekordösszegű pénzbírságot kapott Mischa Zverev, mivel sérülés miatt feladta nyitó fordulós mérkőzését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

 

A német játékos múlt kedden 6:2, 4:1-es hátrányban volt a dél-koreai Csung Hje On ellen, amikor közölte, hogy vállsérülés miatt nem tudja folytatni. A 30 éves Zverevet – aki egyedüliként adta fel az első körös meccsét a tornán – ezért a szervezők arra kötelezték, hogy 47 ezer dolláros pénzdíjából 45 ezret adjon vissza. Ha még az Australian Open előtt visszalépett volna, akkor a javadalmazásának a felét megtarthatta volna. Így viszont a Grand Slam-tornák legnagyobb összegű pénzbírságával sújtották.

A Grand Slam-tornák rendezői novemberben közölték, hogy 2018-tól pénzlevonással sújtják azokat, akik a főtábla első fordulójában meccs közben visszalépnek, vagy a szokásosnál rosszabb teljesítményt nyújtanak. Ezzel akarták elejét venni annak, hogy a játékosok sérülten is elinduljanak a nagy tornákon csak azért, hogy felvegyék az első fordulós szereplésért járó összeget. Azok, akik a sorsolás előtt visszalépnek, megkapják a pénzdíj ötven százalékát, míg a maradék részt a helyükre a főtáblára kerülő „szerencsés vesztesek” érdemlik ki.

Zverev közölte, hogy fellebbez a pénzbírság ellen.

Legfrissebb hírek

Megállíthatatlan Sinner, bravúros Keys – ilyen volt Melbourne

Tenisz
2025.01.28. 08:47

Australian Open: a versenyigazgató bízik benne, hogy Djokovics jövőre visszatér

Tenisz
2025.01.27. 11:31

„Szívás a trófea mellett állni” – mondta Zverev az elveszített AO-döntő után

Tenisz
2025.01.26. 13:57

Címvédés: ismét Sinner nyerte az Australian Opent

Tenisz
2025.01.26. 12:55

Wimbledon után Melbourne-ben is Siniaková és Townsend kettőse győzött női párosban

Tenisz
2025.01.26. 08:36

Óriási izgalmakat hozott az Australian Open férfi párosának döntője

Tenisz
2025.01.25. 16:05

Szabalenkának nem lett meg a triplázás, Keys az Australian Open női bajnoka

Tenisz
2025.01.25. 11:50

Australian Open: Jannik Sinner lesz Alexander Zverev ellenfele a döntőben

Tenisz
2025.01.24. 12:26
Ezek is érdekelhetik