A mérkőzésnek az első kiemelt Siniaková–Townsend kettős volt az esélyese és ezt hamar bizonyították a harmadik kiemelt tajvani, lett duó ellen, ugyanis az első szettet két brékkel könnyedén húzták be 6:2-re.
A második játszmában már Ostapenkóék és el tudták venni kétszer az ellenfél adogatójátékát, de Siniakováék visszabrékeltek és rövidítésre mentették a felvonást. A tiebreakben viszont már Hszie Szu-vejék voltak pontosabbak és visszajöttek a meccsbe. Sőt, a harmadik szettet brékkel kezdték, de ezzel nem tudtak élni, ugyanis Townsendék megint azonnal reagáltak és miközben adogatóként könnyebben nyerték gémjeiket, fogadóként alaposan megnehezítették a tajvani, lett kettős dolgát.
4:3 után viszont a győzelembe került Ostapenkóéknak, hogy újabb szervajátékot vesztettek, Siniakováék pedig éltek második meccslabdájukkal és 2 óra 29 perces mérkőzésen 6:2, 6:7 (4–7), 6:3-ra nyerték meg az Australian Open döntőjét női párosban.
A cseh, amerikai kettősnek a tavaly nyári wimbledoni siker után ez volt a második GS-diadala együtt, míg a párosban világelső Siniaková tizedik Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be.
AUSTRALIAN OPEN (kemény pálya, 96 500 000 ausztrál dollár)
NŐI PÁROS
DÖNTŐ
Katerina Siniaková, Taylor Townsend (cseh, amerikai, 1.)–Hszie Szu-vej, Jelena Ostapenko (tajvani, lett, 3.) 6:2. 6:7 (4–7), 6:3
KÉSŐBB
FÉRFI EGYES
DÖNTŐ
9.30: Jannik Sinner (olasz, 1.)–Alexander Zverev (német, 2.) (Tv: Eurosport1) – élőben az NSO-n!
KORÁBBAN
NŐI EGYES
DÖNTŐ
Madison Keys (amerikai, 19.)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.) 6:3, 2:6, 7:5
FÉRFI PÁROS
DÖNTŐ
Harri Heliovaara, Henry Patten (finn, brit, 6.)–Simone Bolelli, Andrea Vavassori (olaszok, 3.) 6:7 (16–18), 7:6 (7–5), 6:3
VEGYES PÁROS
DÖNTŐ
Olivia Gadecki, John Peers (ausztrál)–Kimberly Birrell, John-Patrick Smith (ausztrál) 3:6, 6:4, 10–6