Australian Open: Serena Williams címvédésre készül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.10. 10:16
Címvédésre készül a januári ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon Serena Williams, aki bő egy hónapja hozta világra első gyermekét.

„Serena visszatér – jelentette be kedden Craig Tiley versenyigazgató. – Meg akarja védeni a címét, úgyhogy máris edzésbe állt, és csak rajta múlik, hogy meddig jut erőnlétileg.”„Serena visszatér – jelentette be kedden Craig Tiley versenyigazgató. – Meg akarja védeni a címét, úgyhogy máris edzésbe állt, és csak rajta múlik, hogy meddig jut erőnlétileg.”

A 23-szoros Grand Slam-bajnok kislánya, Alexis Olympia Ohanian szeptember 1-jén született a floridai West Palm Beach-ben. Apja Alexis Ohanian, a Reddit közösségi oldal társalapítója.

A 35 éves Williams már tavasszal kijelentette, hogy jövőre szeretné folytatni a sportpályafutását, arról pedig augusztusban beszélt, hogy indulni szeretne a 2018-as Australian Openen.

Legfrissebb hírek

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
33 perce

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
22 órája

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53
Ezek is érdekelhetik