– Számít-e egy edzőnél, mire vitte profi játékosként?
– Bizonyos helyzetekben kapaszkodót jelenthet egy játékosnak, ha az edzője tudja, milyen például egy döntőben szerepelni – mondta Toni Nadal, aki unokaöccse, Rafael Nadal egyik edzője, és aki a Budapesten zajló edzőképző kurzuson tartott előadást. – Azonban az edző legfontosabb feladata, hogy beszéljen. A személyiség többet nyom a latban, mint a technika.
– Abból nincs vitájuk egymás között, hogy Rafa a Realnak szurkol, míg ön a Barcelonának?
– A család egyik fele realos, a másik barcás. A különbséget az adja, hogy mi szolidak vagyunk, ők fanatikusok. Vitatkozunk, de nincs ezzel gond.
– Unokaöccse focistának is jó lett volna?
– Nagyon is, hasonlított kicsit a testvéremre, aki válogatott volt. Gyerekként jobban szerette a focit, mint a teniszt, de aztán néhány tornagyőzelem után elkötelezte magát utóbbi mellett.
– A melbourne-i döntőben nem működhetett a korábbi sikeres terv, miszerint Roger Federer gyenge fonákját kell támadni?
– Federer Stan Wawrinka és Nisikori Kei ellen is jó taktikát talált ki. Ráadásul nagyon kedvezett neki a gyors pálya, nem pattantak fel a labdák, lent tudta megütni őket. Gondolkodtunk, hogy Federer fonákjára játsszunk, de túl jó volt. Megérdemelte a győzelmet, viszont nem ártana, ha változna néhány dolog.
– Mire gondol?
– Unalmas a játék, ám a döntéshozók nem tesznek semmit. Egyre kevesebb a látványos pont, a nézők nem tapsolnak annyit, mint régen. Ha megnéz egy összeállítást a legszebb labdamenetekről, csupa hosszú ütésváltás. Ahogy például futballban az 1990-es, dögunalmas világbajnokság után eltörölték a hazaadást, bevezették a kemény belépőkért a sárga lapot, később a hárompontos rendszert, úgy teniszben is ki kellene találni valamit. Alapjaiban persze nem vagyok elégedetlen a szabályrendszerrel, Rafa mégiscsak ilyen keretek között nyert tizennégy Grand Slamet.
– Arról mi a véleménye, hogy a fiatalok helyett a harmincasok vagy ahhoz közeliek terepe lett a sportág?
– A közelmúltban még Andy Roddick, Federer, Juan Carlos Ferrero, Marat Szafin és Carlos Moya egyaránt legkésőbb a húszas évei közepén magasra jutott. Rafa tizenöt-tizenhat esztendősen nem ITF-tornákra járt, mint a maiak, hanem ATP-versenyek selejtezőiben próbálkozott, így könnyebben szerzett tapasztalatokat. Manapság a szülők befolyása óriási, ráadásul nem is edzenek elég keményen a fiatalok. Tizenkilenc-húsz évesen még fogalmuk sincs a srácoknak, mit akarnak, Rafael már tizenhat évesen céltudatosan készült.
– Mennyit számít a fizikai felkészültség és mennyit a taktika?
– A sportban általában, de Rafánál is látható, hogy megfelelő fizikai képességek nélkül nem viszed sokra. Lehetsz akármilyen intelligens és kiválóan felkészült taktikailag, az nem elég ahhoz, hogy legyőzd Melbourne-ben Federert, mint korábban Rafa, vagy felülmúld Djokovicsot a Garros döntőjében, ahogy Wawrinka tette.
– Kellett változtatni tanítványa felkészülésén a sok sérülést követően?
– Igen, változtattunk az edzésprogramon, csökkentettük a terhelést. A korral egyébként is jár változás, van, ami jó, van, ami rosszabb.
– Carlos Moya jó hatással van Rafael Nadal játékára?
– Hasznos, tud segíteni. Gyerekkora óta ismeri Rafát, már akkor is adott neki tanácsokat. Több szem többet lát, jól jött némi vérfrissítés.