Tenisz: mérgezés gyanúját vizsgálják egy junior versenyzőnél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.11. 12:17
Mérgezés gyanúja miatt vizsgálatot indított a londoni rendőrség az idei wimbledoni nyílt teniszbajnokság egyik junior versenyzőjének titokzatos rosszulléte miatt csütörtöki brit lapjelentések szerint.

Gabriella Taylor a junior lányok negyeddöntőjében játszott mérkőzése előtt lett rosszul, akkor úgy vélték, hogy talán egy külföldi tornán összeszedett gyomorvírus miatt. A 18 éves brit játékos gond nélkül játszott a negyeddöntőig vezető meccseken, ott viszont feladta a küzdelmet, miután az első játszmát elvesztette az amerikai Kayla Day ellen.

Állapota hamar romlani kezdett, négy napig az intenzív osztályon kellett ápolni. Orvosai megállapították, hogy megbetegedését a leptospirózis baktérium egy igen ritka törzse okozta, amely súlyos esetben akár végzetes szervleállást is előidézhet.

A baktériumot állatok, köztük patkányok terjesztik, de családja állítása szerint Gabriella Taylor nem fordult meg olyan környezetben, ahol elkaphatta volna. Az All England Lawn Tennis Club szóvivője közölte, hogy a versenyző nem használta éttermi belépőjét, tehát valószínűleg semmit sem fogyasztott ott.

A világranglistán 381. játékos édesanyja a The Daily Telegraph című lapnak elmondta, hogy lánya állapota válságos volt. Milena Taylor megerősítette, hogy a rendőrséghez fordultak a mérgezés gyanúja miatt, a Scotland Yard pedig vizsgálatot indított.

A rendőrség többek között annak jár utána, hogy a lányt célba vehették-e sportfogadással foglalkozó szervezett bűnözői csoportok vagy esetleg a riválisai.

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
7 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
9 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik